kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Kométa: két munkás rosszul lett a szivárgó ammónia miatt

Ammónia szivárgott szerdán éjjel a Kométa 99 Zrt. kaposvári sertésfeldolgozó telephelyén, két ember rosszul lett, őket a mentősök kórházban szállították - közölte a Somogy megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A helyszínre riasztott katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végzett a környéken, az Izzó utcában magas gázkoncentrációt érzékeltek a műszerek.

A közlemény szerint egy szerszámgyártással foglalkozó cég közelben található gyárépületét teljesen kiürítették a kaposvári hivatásos tűzoltók, közel hetven dolgozót kísértek egy gyülekező helyre, távol a veszélyes zónától. Az utcában működő tejüzem dolgozóit pedig egy olyan helyiségbe kísérték az épületen belül, ahova nem juthatott be a gáz.

Az ammóniafelhő Kaposvár toponári városrésze felé terjedt, azonban nem érte el a lakott területet.

A környéken folyamatosan méréseket végeztek a szakemberek, ahogy a szerszámgyárban is, ahol leállították a termelést és átszellőztették az egész épületet.

Időközben a Kométánál a hibát elhárították, a szivárgás megszűnt.

Bázelné Mihályka Szabina, a Somogy megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte, hogy a Kométánál éjfél után újraindult a termelés. Az elsődleges információk szerint egy biztonsági szelep hibásodott meg, amiatt került ammónia a levegőbe.

A mentés idejére a 610-es út Mező utca és a taszári körforgalom közötti szakaszát lezárták.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk