kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Komoly kihívás lesz a Ratkó-gyerekek nyugdíjba vonulása

Lát rá lehetőséget és szükségesnek is tartja a nyugdíj-kerekasztal összehívását Korózs Lajos. Az MSZP elnökségi tagja, volt szociális államtitkár a Duna Televízió reggeli műsorában azt mondta: 2012-től, a nyugdíjrendszerbe belépő Ratkó-gyerekek százezres nagyságrendje állítja majd kihívás elé az állami tb-rendszert.

Kész modellek állnak rendelkezésre

"A múlt év tavaszán fejezte be három éves munkáját a NYIKA, a Nyugdíj és Időskori Kerekasztal. Nagyon alapos munkát végzett és mintegy Zöld Könyvet, letett javaslatokat az asztalra" - emlékeztetett a szocialista politikus a még saját kormányuk idején kidolgozott dokumentumra.

Korózs Lajos elmondta: ez a kerekasztal modellezett öt, a kontinentális Európában működő nyugdíjrendszert - a jellemzően az öngondoskodásra és a magánpénztárakra szakosodott angolszász modellt, a pontrendszeres német modell, de köztük van az állampolgári jogon járó alapnyugdíj és az azzal kiegészülő munkanyugdíj koncepciója is. A volt államtitkár szerint a döntéshozók ebből a kínálatból, mint a fejlett világban létező modellek "étlapjáról" választhatnának.

"Egy újabb nyugdíj-kerekasztalon elő lehet venni ezeket a számításokat, ám mára a helyzet némileg megváltozott. Ezek a számítások még a hárompilléres nyugdíjrendszerre készültek" - emlékeztetett Korózs Lajos. Hozzátette: a három millió kötelező magán-nyugdíjpénztári tag "visszaterelése" az állami szférába most azt eredményezi, hogy "mindenki nagyon a pénznél lesz", hiszen óriási járulékbevételi többlet mutatkozik majd a társadalombiztosításban.

Jönnek a rendszerbe a Ratkó-gyerekek

"De 2012 után, amikor a Ratkó-gyerekek szeretnének nyugdíjba menni, ott meg egy nagy járadékkifizetési többletigény jelentkezik. Ez miből lesz finanszírozva, ha egy-két év alatt elköltik a magánkasszákból visszahozott pénzt folyó kiadásokra?" - hangoztatta a szocialista politikus.

Emlékeztetett: jövő év januárjától tízezres nagyságrenddel többen jönnek be a nyugdíjrendszerbe - ők a Ratkó-korszakban született, mára nyugdíjkorba ért személyek. Összességében százezres nagyságrenddel többen jönnek majd be az évek folyamán, hiszen 1950-54 között 174 ezerrel több gyermek született, mint a második világháború és 1950 között. "Ezek az emberek jönnek a nyugdíjrendszerbe. Nekik nyugdíjat kell fizetni" - mondta a politikus.

A nyugdíjrendszer előtt álló kihívás az is, hogy a nyugdíjrendszerből kimenők - elhunytak - korábban születtek, sokszor alacsonyabb iskolai végzettséggel bírtak, kevesebb volt a szolgálati idejük is - így kisebb nyugdíjat is kaptak. A rendszerbe belépők viszont az ötvenes évek után születtek: körükben sokkal többeknek magasabb az iskolai végzettségük, magasabb volt a beosztásuk, több járulékot fizetést kaptak - több nyugdíjat is kell nekik fizetni.

Korózs: Nem volt eltőzsdézés

A most megszűnt három pilléres vegyes rendszerről Korózs Lajos azt mondta: nézete szerint az fenntartható, rugalmas és finanszírozható volt, persze nem tökéletes. De fenntartásával a közeljövőben - 2012-től - a nyugdíjak harminc százalékát már a magánpillér állta volna, az állami kasszára már csak a hetven százalék kifizetési teher maradt volna.

A szocialista politikus - visszautalva az előző hónapok nyugdíjról folytatott vitáira -, azt mondta: a következő években "garantáltan" csökken a népesség, lineárisan csökken a lélekszám. "Ez akkor is így lenne a következő két évtizedben, ha holnaptól mondjuk több gyermeket szülnének az édesanyák, mint eddig bármikor".

Megjegyezte: fenntartják véleményüket, hogy a kötelező magán-pillér nem ellensége volt az állami nyugdíjnak, "mint ahogy az itt be van állítva". Hozzátette: ahol egy pénztártag reálhozami pozícióban van, arra nem lehet mondani, hogy az illető bukott rajta. Amint az is "szemenszedett hazugság" Korózs Lajos szerint, hogy eltőzsdézték volna a befektetéseket a magánkasszák. "Törvény írta elő, hogy a portfóliók több mint fele állampapírban volt, mindössze kilenc százaléknyi volt csak részvény" - hangoztatta a szocialista politikus.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk