kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Komoly problémákat okozhat a fizetett szabadság csökkentése

A kormány tervei szerint a jövőben a munkáltató két hét egybefüggő szabadságot adhatna ki az eddigi három hét helyett, emellett csökkenhet a fizetett szabadság napok száma. Ezzel a lépéssel az európai gyakorlathoz igazodunk, de azért ez kétélű fegyver - vélekedett az Info Rádióban a PriceWaterhouseCoopers cégtársa.

A kormány a konvergenciaprogram részeként több, a munkavállalókat érintő módosítást fog beterjeszteni a nyáron a parlament elé. Ezek közül az egyik a fizetett szabadság napok számának korlátozása, illetve az, hogy egyben legfeljebb két hetet lehetne ebből kivenni.

Ma átlagosan 25 nap szabadság jár egy munkavállalónak, de ez az életkortól és a gyermekek létszámától függően magasabb is lehet. A PricewaterhouseCoopers cégtársa azt mondta: a környező országokban és Nyugat-Európában is a húsz nap a jellemző. Lőcsei Tamás szerint ez a lépés ennek fényében akár enyhe korrekciónak is tekinthető, ugyanakkor felhívta figyelmet arra, hogy ezt valamivel kompenzálni kell.

A munkáltatóknak érdemes lesz megfontolniuk a rugalmas vagy az otthoni munkavégzés biztosítását - vélekedett.

A cégtárs szerint adminisztrációs könnyítést és magasabb bevételt jelent a munkáltatóknak az, hogy kevesebb lesz a dolgozóknak járó szabadság, ugyanakkor ez az intézkedés munkahelyeket legfeljebb hosszú távon teremthet.

A fizetett szabadság megkurtítása viszont már ronthatja a munkavállalói morált. Nem ritka ugyanis, hogy az év végi ünnepekre mindenkit szabadságra küldenek, így az év többi részén felhasználható keret még szűkösebb lesz, ami például egy gyermekes család életében, figyelembe véve a két és fél hónapos nyári iskolai szünetet, komoly problémákat okozhat - hangsúlyozta az InfoRádióban Lőcsei Tamás.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk