Megjelent: 17 éve

Könnyebb lesz munkát kapni a gyes után

A START kártyás foglalkoztatás közel két éve tartó folyamatos sikerére tekintettel idén márciusban a program kibővítése mellett döntött a parlament. Július elsejétől a tartós álláskeresőket, a gyermekgondozási ellátásokról, ápolási díjról visszatérőket a START Plusz, az ötven év feletti, illetve az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező munkanélkülieket pedig a START Extra kártyával lehet majd járulékkedvezmény mellett alkalmazni.

A 2005 októberében elindult START program kétéves járulékkedvezményt biztosít valamennyi, pályakezdőt foglalkoztató munkáltatónak. Az alkalmazás első évében a 29 százalékos társadalombiztosítási járulék helyett csak 15, a második évben pedig 25 százalék járulékot kell a pályakezdők után fizetni. Ezen felül a foglalkoztató mindkét évben mentesül a tételes egészségügyi hozzájárulás alól is. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium statisztikája szerint a kedvezmény alapjául szolgáló jogosító START kártyát 2007. márciusáig több mint 47 ezer fiatal váltotta ki, és közel 11 ezer munkáltató több mint 16 ezer fiatalt foglalkoztatott ily módon.

A kártyát kibocsátó adóhatóság tájékoztatása szerint a program az Észak-alföldi régióban volt eddig a legsikeresebb. A munkáltatók az igénybe vehető kedvezmény miatt szívesen foglalkoztatnak START kártyával rendelkező fiatalokat. Az eddig kiváltható START kártya esetében a járulékkedvezmény főszabályként a minimálbér másfélszeres összege, felsőfokú végzettségű alkalmazott esetében pedig annak kétszerese után érvényesíthető. Az a pályakezdő fiatal válthat ki START kártyát, aki a 25. életévét, illetve felsőfokú végzettség esetén a 30. életévét még nem töltötte be, a tanulmányait befejezte vagy megszakította és a tanulmányok befejezése után első ízben létesít foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt vagy ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt. A kártyát a lakóhely szerint illetékes APEH igazgatóságnál lehet a 07T34START jelű adatlap kitöltésével igényelni.

Indul az Extra és a Plusz program

Júliustól bővül a járulékkedvezménnyel támogatott rétegek köre. A START Plusz program a tartósan álláskeresőket, a kismamákat és az ápolási díjról visszatérőket alkalmazók számára biztosít a pályakezdőkével megegyező mértékű kedvezményt. A START Extra program ellenben azokat a munkanélkülieket segíti, akik az életkoruk, vagy alacsony iskolai végzettségük miatt az átlagosnál is nehezebben tudnak elhelyezkedni. Az Extra program keretében havonta 14 ezer fő, a Plusz program keretében pedig közel 18 ezer fő foglalkoztatására számít előzetesen a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.

A START Plusz kártyát az a személy igényelhet, aki a gyes, a gyed, a gyermeknevelési támogatás, valamint az ápolási díj folyósításának a megszűnését követő egy éven belül szeretne a munkaerőpiacra visszatérni, vagy aki a gyermek egyéves korának a betöltését követően a gyes folyósítása mellett kíván munkát vállalni, feltéve, hogy foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban nem áll. A Start Plusz kártyások után ugyanazok a kedvezmények járnak, mint amelyek a pályakezdők foglalkoztatásához kapcsolódnak. A munkáltatóknak tehát az első évben 15, a második évben pedig csak 25 százalékos járulékfizetési kötelezettségük keletkezik és mindkét évben mentesülnek a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése alól.

A START Extra kártyát az ötven év felettiek vagy életkorra tekintet nélkül a legfeljebb alapfokú végzettségű személyek válthatják majd ki, ha tartósan álláskeresőnek minősülnek - olvasható az APEH tájékoztatójában. Az a munkanélküli tekinthető tartós álláskeresőnek, aki a kártya igénylése előtti tizenhat hónapból legalább egy évig szerepelt a munkaügyi központ regisztrációjában. A pályakezdők ellenben akkor számítanak regisztráltnak, ha a kártyaigénylés előtti nyolc hónapból legalább félévnyi volt a regisztrációjuk. A START Extra program keretében az első évben a foglalkoztató mentesül valamennyi, őt terhelő járulék, azaz a 3 százalékos munkaadói és a 29 százalékos társadalombiztosítási járulék alól. A második évben pedig összesen 15 százalékos járulékfizetési kötelezettség terheli az általános szabályok szerinti 32 százalék helyett. A kártya két éves érvényességi ideje alatt tételes egészségügyi hozzájárulást sem kell fizetni.

Mindkét új program esetében legfeljebb a minimálbér kétszereséig terjedő kereset, 2007-ben havi 131 ezer forint után vehető igénybe a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kedvezmény. Az új kártyakat szintén az adóhatóságnál kell igényelni. Az APEH tájékoztatása szerint a kérelem benyújtásához szükséges módosított, 07T34START jelű adatlap várhatóan július elsejétől lesz elérhető az interneten.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek