kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Könnyen igazolható a rendezett munkaviszony

Az idén már csak azok a munkáltatók pályázhatnak állami támogatásra, illetve vehetnek részt közbeszerzési eljárásban, akiknél a munkaügyi kapcsolatok is rendezettek. Októbertől erről már nem kell igazolást, hatósági bizonyítványt beszerezni, a munkaügyi hatóságok honlapjain ugyanis nyilvánosságra hozzák a szabályszegőket.

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) honlapján közzétett listáról októbertől a cég neve vagy adószáma alapján letölthető, hogy a keresett munkáltató ellen tavaly augusztus óta hoztak-e munkaügyi jogszabályok megsértése miatt jogerős és végrehajtható határozatot. Ennek azért van jelentőssége, mert az idén vezették be azt a szabályt, hogy csak azok a cégek vehetnek részt közbeszerzésben, illetve kaphatnak állami támogatást, amelynél a munkaügyi kapcsolatok is rendezettek.

A jogszabály és ezzel együtt az eljárás más kétszer is változott, ugyanis eleinte azoknak a munkáltatóknak, akik állami támogatáshoz akartak jutni, minden egyes alkalommal hatósági bizonyítvánnyal kellett igazolniuk, hogy munkaügyi kapcsolataik is rendben vannak. A hatósági bizonyítványokat az OMMF és az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) állította ki, azonban ez akkora munkaterhet jelentett, hogy a jogszabályt módosítani kellett. Ezért júniustól már nem a támogatásra pályázó munkáltatónak kellett beszerezni hatósági bizonyítványt, hanem a támogatást nyújtó szervek közvetlenül kérték meg a hatóságoktól. Az EBH és az OMMF pedig erről és az igazolás kiadásáról a hatóságok honlapján tájékoztatta az érintetteket.

Októbertől tovább egyszerűsödött a helyzet, ugyanis a pályázatokat elbíráló hatóságoknak csak be kell írni az OMMF honlapjára a pályázó cég nevét vagy adószámát. Amelyik munkáltat szerepel az adatbázisban, az megsértette a munkaügyi jogszabályokat, tehát nem jogosult állami támogatásra és nem indulhat közbeszerzési eljáráson. Az EBH azokat a munkáltatókat sorolja fel honlapján, amelyek az egyenlő bánásmód követelményével összefüggésben a foglalkoztatás területén öt éven belül jogsértést követtek el, és emiatt a hatóság bírságot szabott ki velük szemben. Míg az OMMF nyilvántartásában több ezer jogsértő munkáltató szerepel (akiket csak a nevük vagy adószámuk beírásával lehet azonosítani), addig az EBH csak egy munkáltatót bírságolt és hozta nyilvánosságra adatait.

Milyen munkaügyi szabályokat nem lehet megsérteni?

Az államháztartási törvény tételesen felsorolja, hogy milyen munkaügyi szabályokat nem szabad megsértenie annak a munkáltatónak, aki állami támogatáshoz akar jutni, vagy közbeszerzési pályázaton kíván részt venni.

A törvény szerint a munkáltató munkaügyi kapcsolatrendszere akkor minősül rendezettnek, ha a támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül elvégzett munkaügyi ellenőrzés során a hatóság jogerős és végrehajtható határozatával nem állapította meg

a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozatok alakszerűségére vonatkozó rendelkezések megsértését,
a nála működő szakszervezet, üzemi/közalkalmazotti tanács, illetve ezek tisztségviselőjének a jogainak megsértését,
az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról szóló szabályok megsértését.
A munkaviszonnyal kapcsolatban a munkáltató munkaügyi kapcsolatrendszere akkor minősül rendezettnek, ha a munkáltatóval szemben a támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül meghozott jogerős és végrehajtható közigazgatási határozat nem szabott ki munkaügyi, más közigazgatási vagy szabálysértési bírságot vagy munkaügyi bíróság nem állapított meg jogsértést az alábbiak miatt:

az egyenlő bánásmód követelményének betartásáról rendelkező szabályok megsértése,
a munkaidőre, a pihenőidőre, a rendkívüli munkavégzésre, valamint a szabadságra vonatkozó jogszabályban és/vagy kollektív szerződésben előírt rendelkezések megsértése,
a munkabér összegére, valamint a munkabér védelmére vonatkozó rendelkezések megsértése,
a teljesítménykövetelmény megállapítása tekintetében az előzetes foglalkoztatói eljárás lefolytatásának tényére, valamint a teljesítménykövetelmény és a teljesítménybér-tényezők alkalmazása előtti közlésre vonatkozó szabályok megsértése.
További feltétel, hogy a támogatást igénylő munkáltató a támogatás iránti kérelem benyújtását megelőző két éves időszakon belül a munkavállalók nagyobb csoportját érintő intézkedések tervezetét véleményeztette, együttműködött a szakszervezettel, üzemi tanáccsal és nem utasította vissza a szakszervezet kollektív szerződés kötésére irányuló ajánlatát.

[origo]
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek