Megjelent: 12 éve

Könnyítik-e a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzését az egyetemek? - körkép

Szegeden nem adnak semmiféle engedményt a mester és osztatlan képzésében, de az alapképzésben bizonyos szakokon könnyítik a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésének feltételeit. Az Edutus Főiskola saját tanfolyamokat indít, a Debreceni Egyetem pedig azok számára nyújt könnyebb utat, akik az intézmény nyelvvizsgaközpontját választják. Az ELTE és a Pannon Egyetem továbbra is elzárkózik az engedményektől.

A felsőoktatási intézmények többsége egyetértett a Magyar Rektori Konferencia (MRK) álláspontjával a nyelvvizsga amnesztia kérdésében, azaz, hogy egy felsőfokú végzettséget megszerző szakembernek rendelkeznie kell a hazai középfokú vizsgákon elvárt nyelvtudással. Az egyetemek és főiskolák nagy része az intézményi szenátus kezébe adta a döntés jogát, amelyek április-június között összeültek, hogy megvitassák a kérdést.


Komplex helyett írásbeli vagy szóbeli is elég



"A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szenátusa - az MRK állásfoglalását is elfogadva - a mester és osztatlan képzésekben semmilyen engedményt nem tesz"- jelentette ki Homoki- Nagy Mária, az intézmény oktatási rektorhelyettese, aki hozzátette: az alapképzések esetében a karok, és ezen belül a szakok javaslatát figyelembe véve a Szenátus bizonyos esetekben könnyített a nyelvvizsga feltételein. "Egyes szakokon az akkreditált "C" típusú komplex nyelvvizsga helyett, egy akkreditált "B" típusú nyelvvizsgát is elfogad az egyetem. Fontos hangsúlyozni, hogy csak államilag akkreditált nyelvvizsga mutatható be "- mondja a rektorhelyettes. A SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézet szervez nyelvi kurzusokat, és mivel akkreditált vizsgahelyként is működik, itt meghirdetett időpontban lehet nyelvvizsgázni.

A Debreceni Egyetem honlapján olvasható közlemény szerint mesterképzésben, osztatlan képzésben és hagyományos egyetemi szintű képzésben nincs könnyítési lehetőség. Bizonyos szakokon viszont elfogadják az államilag elismert nyelvvizsga csak szóbeli vagy csak írásbeli részének teljesítését, ha azt a DE vizsgaközpontjaiban teszi meg a hallgató. Az agrárképzésben, az Egészségügyi Karon, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon, valamint a Zeneművészeti Karon például minden alapszakon és minden hagyományos egyetemi szintű képzésben is élhetnek a lehetőséggel a diákok. A más vizsgahelyen nem komplex oklevelet szerző hallgatók egyéni kérelemmel fordulhatnak az intézményhez.


Szaknyelv helyett felsőfokot kér az Edutus



Az Edutus Főiskola Szenátusának döntése értelmében mindazok a volt és jelenlegi hallgatók élhetnek a nyelvvizsga követelmények intézményi nyelvi vizsgával történő kiváltásának lehetőségével, akikre nézve ezt az új felsőoktatási törvény lehetővé teszi. "Az intézmény két nyelvi vizsga szintet határozott meg, a középfokú és felsőfokú intézményi vizsgát, melyekre felkészítő tanfolyamokat szervez az érdeklődőknek" - kezdi Tóth Gábor, az Edutus stratégiai igazgatója. A középfokú általános nyelvvizsga nem váltható ki más szintű vizsgával, de a szaknyelv kapcsán már tesz engedményt a főiskola: "A felsőfokú képzést és vizsgát azoknak ajánljuk, akiknek középfokú szaknyelvi nyelvvizsga az előírt követelmény, hiszen az kiváltható felsőfokú általános nyelvvizsgával" - fejti ki Tóth Gábor.


Nem könnyít a Pannon Egyetem és az ELTE



"Az ELTE ragaszkodik a minőségi követelmények megtartásához, nem ad ki úgy diplomát, hogy a végzetteknek nincs nyelvvizsgája" - jelentette ki az Edupressnek az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese, Fábri György. Hozzátette: az egyetem nem tervezi belső vizsgarendszer kialakítását, továbbra is az akkreditált nyelvvizsgát követeli meg hallgatóitól. A Pannon Egyetem hasonlóan elzárkózik az engedményektől: "A belső vizsgák szervezését a minőségi követelmények csökkentése irányába mutató lépésnek tartjuk, másrészt az intézményen belül működő nyelvvizsgaközpontban biztosítjuk a hallgatóink és külső érdeklődők számára is az államilag elismert nyelvvizsgák teljesítését"- jelentette ki az Hartung Ferenc, a Pannon Egyetem oktatási ügyekért felelős rektori megbízottja. Hartung Ferenc hozzátette, annak a lehetőségét keresik, hogy az egyetemen működő nyelvvizsgaközpont több vizsgaidőpontot biztosítson a jelentkezők számára.

Edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk