Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Kormányszóvivő: nem késnek a nyugdíjak

A nyugdíjfolyósító és a kormányszóvivő is cáfolta azt a csütörtöki lapértesülést, miszerint egy csalási ügy miatt bevezetett biztonsági intézkedések miatt késne a nyugdíjak kifizetése. A rendőrség csalás miatt nyomozást indított, a KDNP pedig a pénzügyminisztertől vár választ az ügyben.

A Népszava csütörtöki számában azt írta: a nyugdíjfolyósító igazgatóságtól hamisított nyilatkozatokat küldtek ki, amelyekben arról tájékoztatták az ügyfeleket, hogy a járadékot ezentúl egy hitelintézethez küldik, arra a számlaszámra, amit a címzett megjelölt. A nyugdíjfolyósító zárt ügyviteli rendszere érzékelte a bűncselekmény gyanúját, egyetlen hamis számlára sem utaltak. A lap közlése szerint azok, "akik eredetileg is banki átutalással kapják a pénzüket, egy-két napos csúszással számolhatnak, akiknek lakcímükre viszi a postás az ellátásukat, lehet, hogy két-három nappal később vehetik át a pénzüket".

A nyugdíjak késve történő kézbesítéséről szóló hírt a nap folyamán a kormányszóvivő és a nyugdíjfolyósító is cáfolta. Daróczi Dávid közölte, hogy mind a 3,1 millió nyugdíjas a megszokott időben kapja meg járandóságát. Hozzátette: az a 20 nyugdíjas is időben megkapja a pénzét, akik egy leleplezett csalás miatt kerültek abba a veszélybe, hogy esetleg nekik pár napot késhet a járandóságuk.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az történt, hogy valakik csalni próbáltak, szerették volna saját számlájukra átutaltatni a húsz ember nyugdíját. Ezt időben észrevették, a nyugdíjfolyósító egyetlen fillért sem utalt át ezekre a hamis számlákra.

Az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság főcsoportfőnöke, Kiss Sándor ugyancsak azt mondta, hogy a nyugdíjak banki utalása, illetve postai úton történő kifizetése továbbra is a megszokott rendnek és időpontoknak megfelelően történik. Arról is beszélt, hogy az említett eset részleteit belső vizsgálattal igyekeznek kideríteni, ennek kapcsán az is felvetődött, hogy - a bűnözők kudarca ellenére - még biztonságosabbá tegyék a nyugdíjak kifizetését. Ez azonban csak úgy mehet végbe, hogy ne okozzanak fennakadást a nyugdíjak folyósításában - mondta.

Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének tagja szerint a kisebbségi kormány cselekvőképtelenségét és az államgépezet katasztrofális helyzetét mutatja, hogy már az alapvető pénzbeli ellátások kifizetését sem tudják időben teljesíteni. A KDNP a pénzügyminisztertől vár választ arra, miért késik a nyugdíjak kifizetése. Arra az újságírói felvetésre, hogy a nyugdíjbiztosító cáfolta a kifizetések csúszását, Soltész Miklós úgy reagált: ha álhírről van szó, "akkor a nyugdíjfolyósító főigazgatója és a kormányszóvivő a saját lapjukkal, a Népszavával beszéljék meg, ki volt az informátor, milyen alapon gyűjtötték ezeket az információkat". A politikus hozzátette: reméli, hogy minden nyugdíjas időben megkapja járandóságát.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk