kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Kötelezővé tennék a kamarai tagságot a tanároknak

Az oktatás megújulása - sokszínű iskolarendszer című országos közoktatási szakértői konferencia első napján az egyik legfontosabb "háttértervnek" a kötelező tagságú pedagóguskamara létrehozást nevezte Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára.

Mint mondta, az új közoktatási törvény vitaanyag jellegű tervezetét a beterjesztése előtt széles körben meg kívánják vitatni a szakma képviselőivel. A helyettes államtitkár szerint "értékeken alapuló közoktatást" szeretnének megvalósítani, olyat, amelyben az értékeket - mint a tudás, a nevelés - a pedagógusok nemcsak képviselik, hanem tovább is adják.

Gloviczki Zoltán fontosnak nevezte az oktatásban az esélyegyenlőség biztosítását, ugyanakkor az elitképzést is "a talpára kell állítani".

Köpeczi-Bócz Tamás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős megbízott helyettes államtitkára a bolognai képzés legnagyobb áldozatának a tanárképzést nevezte. Megítélése szerint vissza kell térni e területen az egyciklusú képzéshez, s az elitképzést olyan gyakorlatorientált képzéssé alakítani, ami vonzerőt jelent a tehetséges fiataloknak.

Népszabadság

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk