Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Közel 3 milliárd forint fordítható szociális üdültetésre az Erzsébet-programban

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közel 3 milliárd forintot fordít idén szociális üdülésre, gyermekek, fiatalok táboroztatására, őszi, téli kirándulásokra - tájékoztatta az MTI-t Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője kedden, Zalaegerszegen.

A támogatásra szánt pénzösszeg lehetővé teszi, hogy a fogyatékkal élők, nagycsaládosok, nyugdíjasok, közfoglalkoztatottak, hátrányos helyzetű családok és a gyermekek is nyaralhassanak. A családok közül a kifejezetten a hátrányos helyzetben, nehéz körülmények között élők jelentkezhetnek az üdülési programokra. A gyermekeknek kiírt programokra nincs jövedelemhatár, de a tavalyi tapasztalatok szerint a táborozó gyerekek túlnyomó többsége olyan nehéz családi körülmények között él, hogy nem lett volna lehetőségük a nyaralásra - hangsúlyozta a program szóvivője.

Szólt arról is, hogy az Erzsébet-program pályázataira csak elektronikus úton lehet jelentkezni, ezért az üdülési alapítvány négy országos hálózattal kötött együttműködést, amely lehetővé teszi, hogy azok a családok is be tudják nyújtani a pályázatukat, amelyeknek nincs internet-hozzáférése. Szerte az országban másfélezer olyan pontot hoztak létre, ahol az érdeklődök a jelentkezéshez minden segítséget megkapnak: internetkapcsolatot biztosítanak számukra, segítenek az űrlapok kitöltésében, e-mail cím létrehozásában, vagy akár a szállásfoglalásban. A pályázók országszerte közel félszáz helyszín - szálloda, vendégház, tábor - közül választhatnak. Sokféle lehetőség van, a Balatonon, hegyekben, városokban. Az Erzsébet-tábor keretében tematikus táborokat szerveznek, az intézmények pedig az általános táborokra nyújthatják be jelentkezésüket.

Nagy Anna az Erzsébet-programot az elmúlt húsz év legnagyobb szociális programjának nevezte. Arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt évben 3 milliárd forint értékben írtak ki pályázatokat, így a program keretében 100 ezer ember, közülük 30 ezer gyermek üdülhetett, nyaralhatott.

Rigó Csaba kormánymegbízott kiemelte, hogy a kormány legnagyobb szociális programja Zalában is népszerű. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kiírt pályázatokon kétezer szociálisan hátrányos helyzetű zalai ember tudott üdülni, ezer gyermek pedig Erzsébet-táborokban és őszi kiránduláson vett részt. Idén Zalából közel nyolcszázan pályáztak szociális üdültetésre, Erzsébet-táborba, őszi, tavaszi kirándulásra pedig több mint kétszáz gyermek jelentkezett.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk