Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Közmunkások üzemeltetik a Tisza-tó strandját

Október végéig közel félszáz álláskereső végez a turisztikai szezonhoz kapcsolódó munkát Abádszalókon és a Tisza-tó menti kisvárossal közös közigazgatású Tomajmonostorán - mondta el Kasza Gábor alpolgármester.

A projekt keretében összesen 44 embert foglalkoztatnak teljes egészében állami támogatásból. Az e célra fordítható közel 40 millió forint a bér- és járulékköltségek mellett a szükséges eszközök beszerzését is finanszírozta - mondta.

A programban résztvevők áprilistól június közepéig a turisztikai szezon előkészítésén dolgoztak, a nyári idény kezdete óta pedig elsősorban Abádszalók 14 hektáros szabadvízi strandjának területrendezéséért, a közeli kemping gondozásáért és karbantartásáért, valamint a nem kereskedelmi célú szolgáltatások ellátásáért felelősek. Ők végzik egyebek mellett az egészségügyi ellátást és a vízi mentést.

Elmondta, hogy Abádszalók és Tomajmonostora önkormányzata a térség országos átlagot meghaladó munkanélkülisége miatt fokozott figyelmet fordít a közfoglalkoztatási programok által kínált lehetőségek kiaknázására. Így 2013-ban a mintegy 4500 lakosú Abádszalók és 850 lelkes Tomajmonostora helyhatósága összesen 900 embernek biztosít megélhetést különböző közmunka-projektek révén.

Kasza Gábor szerint ennek köszönhetően a kisváros és a falu lakói közül mindenki dolgozhat, aki szeretne, az idén csupán 14 orvosi szempontból alkalmatlan jelentkezőt nem tudtak elhelyezni.

A politikus elmondta azt is: a közfoglalkoztatottak növekvő létszámával párhuzamosan az utóbbi időben érzékelhetően, a statisztikák alapján körülbelül egyharmadával visszaesett a bűncselekmények száma, ugyanakkor nőtt a vásárlóerő Abádszalókon és Tomajmonostorán.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk