kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Közösségi közlekedés: sztrájk lehet a megszorítások miatt

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) levélben fordult a közösségi közlekedésben működő társszakszervezetekhez, hogy közösen lépjenek fel a kormány szándéka ellen, amely szerint 40 milliárd forintot vonna ki a közösségi közlekedésből a jövő évi költségvetésben - jelentette be Gaskó István, a szakszervezet elnöke.

Gaskó István elmondta: a VDSZSZ tiltakozik a magyar vasút tönkretételét jelentő 40 milliárd forint kivonása ellen, e témát is felvette a másfél éve tartó gördülő sztrájk követelései közé.

A VDSZSZ elnöke szerint a közúti szakszervezeteknek is érdeke a közös fellépés, mert a Volán-társaságok tevékenységük 30 százalékát magáncégekkel végeztetik, és a "kimazsolázott" feladatot a kormányhoz közel álló magáncégek kapják.

Kérdésre válaszolva Gaskó István közölte: a VDSZSZ akkor nem sztrájkolna, ha a kormány nem vonná ki a 40 milliárd forintot. Megismételte, hogy a kormánynak 5 nap áll rendelkezésre a tárgyaló kijelölésére, 7 napig sztrájk előtti egyeztetést kell folytatni, majd ezt követően lehet sztrájkolni a követelésért.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke a sajtótájékoztatón szóvá tette, hogy a MÁV menedzsmentje hallgat, nem tesz semmit a kormány intézkedése ellen. A VDSZSZ alelnöke szerint megmagyarázhatatlan hogy, ha a menedzsment úgy látja, 40 milliárd forintot meg lehet spórolni a vasúton, akkor eddig miért nem tették meg.

Gaskó István közölte, hogy megvárják a társszakszerveztek visszajelzését, ezt követően levélben jelentik be a kormánynál sztrájkkövetelésüket. A levél kézhezvételétől számítva a kormánynak 5 nap áll rendelkezésre a tárgyaló delegáció kijelölésére, majd 7 nap a sztrájk előtti tárgyalásra, de ez idő alatt két órás figyelmeztető munkabeszüntetésre lehetőség van - tette hozzá.

A VDSZSZ a közös fellépést, köztük az esetleges együttes munkabeszüntetés lehetőségét kezdeményező levelet a Mozdonyvezetők Szakszervezetének, a Vasutasok Szakszervezetének, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fórumának küldte meg.

Gaskó István kifejtette: szakértői és szakmai alapot nélkülöz, hogy a kormány a közösségi közlekedést 40 milliárd forinttal akarja megkurtítani, amely a magyar vasút tönkre tételéhez vezetne. Szerinte a vasútból nem kivonni kellene az állami forrást, hanem a pálya és a szolgáltatás fejlesztésekre többletet kellene biztosítani.

A szakszervezeti vezető szerint a kormány konfliktust generál, de reméli, hogy kormány ámokfutását meg tudják akadályozni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk