Megjelent: 9 éve

Kulcsembereinek elszívásától tart a HírTv

A Hvg.hu cikke szerint a HírTV a napokban több műsorvezetőjét, szerkesztőjét és munkatársát azzal kereste meg, hogy írják át a munkaszerződésüket, szerintünk ezzel a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég magához kötné a dolgozóit.

Az újság értesülései szerint az új szerződésben az a kitétel is szerepel, hogy ha kilépnek a cégtől, akkor másfél évig nem helyezkedhetnek el konkurens sajtóorgánumnál. Ha mégis így tesznek, akkor 6 hónapnyi fizetésüket kell átutalni a vállalatnak.

A Hvg.hu forrásai szerint az új munkaszerződések oka lehet egy újabb átszervezés és fizetéscsökkenés, vagy ezzel próbálják megakadályozni, hogy a köztévé elszipkázza a csatorna dolgozóit.

A lap úgy tudja, egyelőre csak figyelik a kollégákat, mit szólnak az új feltételekhez, mindenesetre a szerződéstervezetet csak megmutatták nekik.

A hírtelevíziós szektor lehet ilyenformán az Orbán–Simicska-konfliktus újabb frontja.

Hvg.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek