kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Kutatás-fejlesztéssel a gazdaság előremozdításáért

A Nokia Siemens Networks kapta idén az ITD Hungary díját, az ELTE-vel és a BME-vel kötött K+F együttműködéséért. A Nokia Siemens Networks évente csaknem egymillió eurót fektet a magyar diplomások képzésébe, melynek köszönhetően évente több mint száz diák szerezhet szakmai gyakorlatot a vállalat budapesti központjában.

images

A "K+F együttműködésért" díjat Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks ügyvezetője jelentette be a partneregyetemekkel tartott közös sajtótájékoztatón. Az eseményen részt vett Gyenes Péter, a vállalat K+F üzleti kapcsolataiért felelős vezetője, Dr. Horváth Zoltán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorhelyettese és Dr. Vajta László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektorhelyettese.

"A Nokia Siemens Networks elkötelezettsége Magyarország iránt kettős. Egyfelől meglévő kutatás-fejlesztési bázisunk további erősítésével a tudásalapú társadalom megteremtését segítjük elő, másfelől az infrastrukturális beruházásokban való részvételünkkel az ország fejlődéséhez járulunk hozzá. Büszkék vagyunk rá, hogy idén a díj által is elismerést kapott munkánk." - hangsúlyozta Ésik Róbert, aki határon túli sikeres egyetemi kapcsolatokról is beszámolt.

A két kiemelt egyetemen kívül a partnerprogramokban jelenleg 9 hazai felsőoktatási intézmény és a Kolozsvári Egyetem vesz részt, 2010 decemberében azonban további külföldi egyetemekkel bővül a vállalat kapcsolatrendszere. "A szarajevói és a banja lukai egyetem mellett az egyesült államokbeli illinoisi egyetemmel is sikerült szakmai gyakorlati képzésre vonatkozó szerződést kötnünk. Az oktatási intézmények egyre növekvő igénye a gyakorlati képzésre is jól bizonyítja a hazai K+F központban folyó munka világszintű szakmai elismertségét." - tette hozzá Ésik Róbert ügyvezető igazgató.

A hazai és határokon átívelő együttműködések középpontjában egy olyan gyakornoki program áll, melynek keretében a diákok egy vagy két szemeszteren át, heti 3-5 napban a vállalat aktuális K+F projektjeiben vehetnek részt a budapesti innovációs központban. Ez az egyik legnagyobb kutatás-fejlesztéssel foglalkozó bázis Magyarországon, a 850 hazai munkavállaló több mint fele ezen a területen dolgozik. A tudásközpont tovább bővül: a Nokia Siemens Networks ugyanis idén Budapestet választotta globális vasúti kommunikációs kompetencia-központja székhelyéül, mely további 100 fejlesztőmérnöknek teremt munka- és karrierlehetőséget.

Mint azt Gyenes Péter, a vállalat K+F üzleti kapcsolataiért felelős vezetője elmondta, a gyakorlati képzés a diákoknak kiváló szakmai tapasztalat és fejlődési lehetőség, ugyanakkor az elmúlt években az új pozíciók 80 százalékát a gyakornoki programok keretében megismert fiatal mérnökökkel töltötték be, élve e lehetőség mindkét fél számára nyújtott előnyeivel.

Dr. Vajta László rámutatott, hogy a kutató-egyetemük szakmai munkájában az alkalmazott kutatásnak óriási a jelentősége, ebben példaértékű a BME és az NSN együttműködése, mely már hosszú évek tapasztalatával és szakmai sikereivel segíti a jövő mérnökeinek komplex képzését. Dr. Horváth Zoltán elmondta, a hatékony oktakási programok elengedhetetlen része a gyakorlati tapasztalat megszerzésének lehetősége, a valós szakmai feladatok megismerése, melyekhez rendkívűl fontos az oktatási és az ipari szektorok stratégiai együttműködése. Az NSN ebben úttörő szerepet vállal.

Ésik Róbert kiemelte, hogy az infokommunikációs-szektor a kutatás-fejlesztési tevékenységgel és a magasan képzett munkaerő foglalkoztatásával válhat a gazdaság motorjává. "Célunk, hogy a tehetséges hazai fiatalok a képességeiknek megfelelő munkát és az elvárásaikhoz illeszkedő karrierlehetőségeket itthon is megtalálják."
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok

A külföldre távozók legvonzóbb célpontja Németország, az Egyesült Királyság és Ausztria. Teljes cikk