Megjelent: 15 éve

Kutató-fejlesztő bázist épít az Egis: 20 új állás

Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. új gyógyszertechnológiai kutató-fejlesztő bázist épít, kétszázmilliós állami támogatással. A szaktárca munkahelyteremtési támogatásával felépülő központ 20 új kutatói állást is teremt, ami mellett 50, korábban is a cégnél dolgozó kutatónak ad munkát, áll a Napi Gazdaságban.

A Budapesten létrejövő beruházás a tervek szerint 2010 decemberében fejeződik be. A 70 főt alkalmazó, 3,5 ezer négyzetméteren létrejövő kutatóhely 3,76 milliárd forintból valósul meg. Az építkezés folyik - jelentették be az Egis, az ITDH és az NFGM mai sajtótájékoztatóján, melyet a Napi Gazdaság idéz.

A szaktárca több mint 200 millió forintos munkahelyteremtési támogatásával felépülő központ 20 új kutatói állást is teremt (tapasztalt profiknak és pályakezdőknek vegyesen), ami mellett 50, korábban is a cégnél dolgozó kutatónak ad munkát, írja a lap.

A fejlesztés megvalósulásával 15 százalékkal, azaz 6 hónappal lerövidül a fejlesztési időszak, ami komoly versenyelőnyt jelent a piacon - mondta Gál Péterné, az Egis vezérigazgatója. A Napi Gazdaság kérdésére hozzátette: a k+f-tevékenység erősítése létfontosságú a cég piaci pozíciói szempontjából, így a beruházás a meglévő munkahelyek megőrzéséhez, illetve a létszám esetleges jövőben bővítéséhez járul hozzá.

A vezérigazgató elmondta: a központban elsősorban a központi idegrendszerre ható készítményekre, a kardiovaszkuláris és a gasztroenterológiai szerekre koncentrálnak.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk