kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Lamperth: Felzárkózás rugalmasabb foglalkoztatással

Az unióban leginkább a fiatalok, a nők és az idősebbek küszködnek a munkanélküliséggel. Ezen hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatására a korábbinál sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a tagállamoknak - állapította meg az Európai Bizottság a tavaly év végén kiadott jelentésében.

Különösen igaz ez a szomszédos, és a velünk együtt csatlakozott országokra, ahol a magas inaktivitási arány és azok alacsonyabb képzettsége további gondokat okoz - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a tagállamok szociális és munkaügyi minisztereinek múlt heti, a szlovéniai Brdóban rendezett informális találkozójának tapasztalatait összegezve.

Tavaly decemberben fogadta el az Európai Tanács a rugalmasság és biztonság közös alapelveit, amelyek iránymutatásként szolgálnak a tagállamok számára. A szlovén elnökség által szervezett miniszteri találkozón minden tagország számot adott arról, hogy milyen problémákkal küszködik, milyen intézkedéseket tervez, vagy alkalmaz a probléma orvoslása érdekében, továbbá hogyan érvényesítik a flexicurity-alapelveket a gyakorlatban.

Lamperth Mónika a járulékkedvezményeket biztosító Start, az atipikus foglalkoztatási formák elterjedését ösztönző, valamint az elmúlt években indított képzési programokat, továbbá a felsőoktatási és a szakképzési reform lépéseit mutatta be.

Szerinte ezek által közeledik az oktatási rendszer a munkaerőpiac igényeihez. Emellett ismertette a regionális és képzési bizottságok szakképzésben betöltendő új feladatait és jogköreit is.

Lamperth megemlítette a feketemunka visszaszorítása érdekében tett kormányzati lépéseket is: az ellenőrzések szigorítását, a jogszabályváltozásokat, hiszen hosszú távon ezek is a foglalkoztatás biztonságát szolgálják, és a munkavállalók kiszolgáltatottságát csökkentik.

Napi Gazdaság
















  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk