kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Lassan bővül az ekhósok klubja

Óriási érdeklődést továbbra sem mutat a január elsejével bevezetett egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás bevételi számlájának állása, a január végi állapothoz képest mégis a befizetések minimális gyarapodásáról lehet beszélni.

Az év első hónapja után 50,2 millió forint érkezett a számlára, március 31-én pedig 182,4 millió forintot fizettek be az arra jogosultak – tudta meg a Napi Gazdaság a Pénzügyminisztériumtól. A szja-t, valamint a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot lefedő 35 százalékos közterhet tehát 521,14 millió forint jövedelem esetében választották. Arra a szakhatóság sem vállalkozott, hogy becslést adjon, vajon hány magánszemély választotta az új adónemet; egy tipikus helyzetet véve alapul – 200 ezres havi munkabért – az év első két hónapjára így valamivel több mint 1300 adóalany jön ki. Ekhós jövedelem a munkaviszony alapján felvett fizetés és vállalkozás bevételéből származó tagi vagy személyes közreműködés címén kivont összeg egyaránt lehet.

Az igazi felfutás majd csak a tisztázatlan vállalkozási és megbízási szerződések átminősítésére vonatkozó adómoratórium június 30-i lejárta után várható.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek