Megjelent: 18 éve

Leállítja a sztrájkot a szakszervezet Pakson

Leállítja a sztrájkot a paksi atomerőműben a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ), a sztrájkhelyzetet viszont fenntartja, és folytatja a bértárgyalásokat - közölte a szervezet elnöke.Berkes Sándor, a MÉSZ elnöke elmondta: a szervezet azért jutott erre az elhatározásra, mert úgy látják, a sztrájk lényegében ellehetetlenült: ilyen csekély teljesítménycsökkenés mellett a MÉSZ-nek sokkal nagyobb a vesztesége, mint amekkora az erőmű gazdasági hátránya. Tájékoztatása szerint a kollégáiban nagy a keserűség a hiábavaló sztrájk miatt, ráadásul a kieső bért a szakszervezetnek kell kifizetnie. Időközben a villamosipari nagykereskedő Magyar Villamos Művek Zrt. szerdára is csak a 3. blokk teljesítményének 20 megawattos csökkentéséhez járult hozzá, ezért döntöttek úgy, hogy lefújják a meghirdetett munkabeszüntetést. Mittler István, az erőmű kommunikációs főosztályvezetője az [origo]-nak elmondta, a szakszervezet egyelőre nem öntötte hivatalos formába a sztrájk leállítását.  Felmondtak egy szabálytalanul sztrájkoló alkalmazottnak Azonnali hatállyal leváltottak beosztásából egy sztrájkoló munkavállalót, munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntették. A Paksi Atomerőmű Rt.-ben a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) által meghirdetett sztrájk ideje alatt az egyik munkavállaló munkája során a még elégséges szolgáltatásról szóló megállapodást felülbírálta, és jogszerűtlen intézkedést tett. Nem kívánta az előre betervezett munkákat az érvényes utasításoknak megfelelően hiánytalanul engedélyezni. A vezérigazgató a munkavállalót beosztásából azonnali hatállyal leváltotta, munkaviszonyát munkáltatói rendkívüli felmondással megszünteti. Berkes Sándor az MTI-nek elmondta. hogy a cég vezetősége személy szerint ellene is eljárást kezdeményez. Elmondása szerint kollégája vitába keveredett az ügyeletes mérnökkel, s őt erről telefonon tájékoztatta. "Én a telefonbeszélgetés során azt mondtam, írja be az ügyeleti naplójába, jó példa lesz arra a bíróság előtt, hogy a munkáltató hogy lehetetleníti el a sztrájkunkat" - közölte a szakszervezet elnöke. Szavai szerint ezt a telefonbeszélgetést rögzítette a munkáltató, mint minden telefonhívást, ami az erőműbe érkezik, s emiatt indul ellene eljárás. Mittler István az MTI érdeklődésére kijelentette: a közleményben foglaltakhoz nem kíván semmit hozzáfűzni. A döntést követően a vezérigazgató felhívta a sztrájkban részt vevő munkavállalók figyelmét, hogy az atomerőmű biztonságos üzemeltetését minden körülmények között biztosítani fogja. Nyomatékosan kérte a sztrájkbizottságot arra, hogy a sztrájk során tartsa be és tartassa be az egyeztető bizottságban elfogadott feltételeket. A MÉSZ hétfőn reggeltől 72 órás sztrájkot hirdetett meg, amely a munkáltatóval történt megállapodás szerint az erőmű összes blokkjának 5 százalékos teljesítménycsökkentésével járt volna, de a szolgáltató MVM Zrt. hétfőre nem engedélyezte a blokkok visszaterhelését. Kedden a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) utasításában kétszer fél órás időtartamra engedélyezte a paksi atomerőmű egy blokkján a visszaterhelést. Az engedély a 3. blokk teljesítményének 20 megawattos csökkentésre szól  reggeli és az esti időszakban fél-fél órára (6 órától 6 óra 30 percig, valamint 18 órától 18 óra 30 percig) - közölte Mittler István. (Korábban egyébként a nem rendeltetésszerű joggyakorlás miatt a PA Rt. többször bírósághoz fordult, a MÉSZ eljárásmódját nehezményezve.) A március 1-jén kezdődött bértárgyalások során a MÉSZ követelése 10 százalékos alapbéremelést, plusz évente 5 százalékos uniós felzárkóztató emelést, valamint a társaság üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti keresetarányos felosztását tartalmazta. A vezetőség hétfőn az eddigi 5 százalékos átlagkereset növekedés és az ezen felüli közel 1 millió forintos éves szociális és jóléti juttatás helyett újabb ajánlatot tett a dolgozóknak. Egyébként 2005-ben a MÉSZ által képviselt 570 fő munkavállaló havi átlagkeresete több mint 450 000 forint volt, a szociális juttatások értéke pedig meghaladta az évi 800 000 forintot - olvasható a Paksi Atomerőmű Rt. közleményében.[origo]/MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek