Megjelent: 14 éve

Lebuktak a milliárdos adócsalók

Két, különösen nagy értékű adócsalást derítettek fel a Vám- és Pénzügyőrség Közép-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatalának nyomozói - közölték a szervezet vezetői székesfehérvári sajtótájékoztatójukon.

Az egyik eset egy országokon - Magyarország mellett Ausztrián, Lengyelországon és Szlovákián - átívelő, különösen nagy értékű adócsalás volt, melynek során az érintett cégek 2007-től kezdve napjainkig mintegy 5 milliárd forint értékben ruházati termékeket importáltak Törökországból az EU területére - mondta Pálla József pénzügyőr ezredes, parancsnok.

Az importált termékek után nem fizettek általános forgalmi adót, melynek mértéke az elsődleges adatok alapján egymilliárd forint.

A másik esetben két budapesti székhelyű, számítástechnikai termékek importálásával, forgalmazásával foglalkozó gazdasági társaság között közel 1,5 milliárd forint értékű számítástechnikai eszközértékesítés történt még 2007-ben. Az árut értékesítő gazdasági társaság semmilyen bevallást nem tett, ebben az esetben csak a meg nem fizetett áfa 300 millió forintot tesz ki - hangzott el.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk