Megjelent: 15 éve

Leépít a CIB

Az elmúlt időszak kedvezőtlen gazdasági folyamatai minden piaci szereplő, így a CIB Csoport számára is új helyzetet teremtettek. Az erre való felkészülés részeként újra kellett gondolni a költségek szerkezetét és a jövőbeni szervezet méretét. Ennek keretében - a bankcsoport hosszú távú, fenntartható fejlődésének megalapozása érdekében - a költségek fokozottabb racionalizálását célzó döntéseket is meg kellett hozni, amelyek a létszám mérséklődését is maguk után vonják.

A CIB vezetősége úgy döntött, hogy a CIB Csoportot érintően 300 főt kitevő - amely létszámból a CIB Lízing Csoport vonatkozásában megközelítőleg 60 fős - létszámcsökkentést hajt végre, ami a teljes csoportszintű létszám 8 százalékát jelenti. Ezen belül a bank budapesti telephelyeinek vonatkozásában a vezetőség kinyilvánította szándékát a csoportos létszámleépítés végrehajtására. A leépítés lényegesen kevesebb kollégára terjed ki, mint ami korábban megjelent a sajtóban. A CIB vezetősége annak érdekében, hogy megkönnyítse az érintett munkatársak helyzetét, már előkészítette az ún. gondoskodó elbocsátás elemeit.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek