kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Leépítés helyett racionalizálnak a Ringiernél

Nem leépítéssel, hanem az erőforrások mainál is optimálisabb kihasználásával ellensúlyozza a válság hatásait a Ringier Kiadói Kft. - közölte Mihók Attila ügyvezető igazgató az MTI-nek nyilatkozva.

Az egyik legfontosabb dolog a munkahelyek megőrzése - mondta Mihók Attila, a Ringier Kiadói Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint ők másként reagálnak, mint más hasonló cégek. "Nem fogtuk vissza a marketinget, az új projekteket, az online fejlesztéseket" - mondta, hozzátéve, "ha első rémületében mindenki behúzza a kéziféket, akkor tényleg megnézhetjük magunkat". Új termékeik előállításában is a meglévő munkatársi gárdára alapoznak, akiknek lehet, hogy többet kell dolgozniuk, de ezzel biztosítják a munkahelyüket - magyarázta. Mihók Attila hozzátette, spórolnak a napi működéshez nem elengedhetetlen területeken, és a fizetésemelések is visszafogottabbak lesznek a cégnél az idén.

Az ügyvezető - aki tavaly áprilisi nyilatkozatában "nehézkes és bonyolult évnek" nevezte a 2007-est -, most azt mondta, hogy a tavalyi "változás-év volt". Megkezdték az offline és az online termékek integrációját, átszervezték a direkt értékesítést, a divíziókat tartalom köré csoportosították, megújult a Nemzeti Sport Online és a Blikk.hu; ez az előbbinél 30, utóbbinál 100 százalékkal növelte az oldalletöltések számát. Lényeges lépésként említette, hogy tavaly augusztusban - hosszas előkészítés után - megújult a Blikk napilap is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk