kapubanner for mobile
MOL  GVH 
Megjelent: 14 éve

Lefejezik a GVH-t is

A Fidesz által beterjesztett törvénymódosítások között akad egy olyan is, amely a versenyhatóság vezérkarának eltávolítását könnyíti meg. A fejcsere nem minden előzmény nélküli. Elképzelhető, hogy a GVH legizgalmasabb folyamatban lévő eljárása, a Mollal kapcsolatos, már az új elnök vezénylete alatt fejeződhet be.

Az első olvasatban kis súlyúnak tűnő módosítás csak annyi, hogy „az elnökhelyettesek megbízatása – kinevezésük időtartamától függetlenül– megszűnik akkor is, ha az elnök kinevezési időtartama (...) lejár” – olvasható a törvénymódosításban.

E módosítás azonban lehetővé teszi Nagy Zoltán elnök – akinek idén jár le a kinevezése – mellett a két elnökhelyettes (Gadó Gábor, Wallacher Lajos) menesztését is, akiknek kinevezése csak 5 év múlva járna le.

A javaslat indoklása szerint „a módosítás lehetővé teszi a hivatal működéséért felelős mindenkori elnöknek a törvény által biztosított, elnökhelyettesek személyére vonatkozó javaslat tételi joga gyakorlását". Erre azonban aligha lenne szükség, ha a jelenlegi elnök, Nagy Zoltán elnök kinevezését meghosszabbítanák, amire a törvény egyébként lehetőséget adna (csak a Versenytanács elnökének megbízatását lehet csak egyszer meghosszabbítani, ezt a tisztet az egyik elnökhelyettes látja el).

A GVH-vezérkar menesztésének előjele volt, hogy a Fidesz-özeli Századvég Gazdaságkutató sajtórendezvényén a szervezet igazgatóságának elnöke, Heim Péter azt mondta, valamennyi hatóság, felügyeleti szerv vezetőjének - a jegybank vezetősége, a PSZÁF mellett megemlítődött ezúttal a versenyhatóság is - le kellene vonnia magára nézve a személyi következményeket

A mondatra akkor több újságíró is „fölkapta a fejét”, hiszen a GVH – legalábbis újságírói nézőpontból – az egyik legjobban működő állami szervezetnek tűnik, amely aktívan, és a társaságok tulajdonosainak kilétére és lobbierejére való tekintet nélkül végzi a dolgát.

A GVH legizgalmasabb folyamatban lévő ügye a Mollal kapcsolatos.

A versenyhatóság eljárását annak gyanújával indította, hogy a Mol visszaélve erőfölényével az üzemanyagpiacokon 2006. január 1-je óta alkalmazott nagykereskedelmi árai túlzottan magasak.

A Századvég Gazdaságkutató igazgatóságának elnöke szerint viszont a Mol nagykereskedelmi üzemanyagárai nem magasak nemzetközi összevetésben. Ezt is tartalmazta Heim Péter válasza a szervezet korábbi sajtótájékoztatóján az fn.hu azon kérdésére, hogy a domináns piaci helyzetben lévő vállalatok elleni szigorúbb versenyhatósági fellépés (amelyről Mellár Tamás, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója beszélt) vajon a Molra és OTP-re is vonatkozik-e majd.

A Mol igazgatóságába – a Fidesz-győzelem után - két határozottan jobboldalhoz köthető üzletember, Járai Zsigmond expénzügyminiszter és exjegybankelnök, valamint Parragh László, a Fidesz programjához ajánlást író kamarai elnök kerülhetett a távozó „vörösök”, Akar László, Kamarás Miklós helyére.

Azt sem lehet a GVH szemére vetni, hogy kesztyűs kézzel bánt volna a bankokkal (a PSZÁF-fal kapcsolatban ez már azért nehezebben volna elmondható), bár hatásköréből adódóan inkább csak a reklámok, illetve a bankkártyával kapcsolatos versenyjogi anomáliák miatt tudta „lekaszálni” őket.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek