Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Legalább 200 ezer forintos fizetést a pedagógusoknak

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szerint legalább a bruttó átlagbért 10 százalékkal meghaladó, vagyis bruttó 200 ezer forintos fizetésben kellene részesülniük a pedagógusoknak - jelentette ki a szervezet elnöke csütörtökön Egerben.

A szükséges forrásokat a központi költségvetésnek kell biztosítania, hiszen az önkormányzatok nem rendelkeznek ehhez anyagi eszközökkel - közölte az Eszterházy Károly Főiskolán tartott kihelyezett ülését megelőzően az MTI-vel Kis Papp László.

Elfogadhatatlan ugyanis, hogy a pedagógusok jövedelme a bértábla alját jelenti; életszínvonaluk növelésére annál is inkább szükség volna, mert ez hozzájárulna presztízsük növekedéséhez. Áttételesen az iskolai erőszak megfékezéséhez is - tette hozzá.
A szakszervezeti vezető szerint ugyan bíztató jelnek tekinthető, hogy a kormány lépéseket kíván tenni a pedagógusbérek rendezése érdekében. Ugyanakkor azt a tervet, miszerint csupán a pályakezdők bérének rendezésére kerülne sor, nem tartják megfelelőnek. Annál is inkább, mert feszültségeket gerjesztene a pedagógus társadalmon belül.

A továbbiakban úgy vélekedett, hogy a pedagógusképzés színvonalának erősítése a jövő építésének meghatározó eleme.
Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a pálya presztízsének erősítése az anyagi megbecsülésen kívül más eszközöket is igényel, mert csak ezek együttes alkalmazásával, a tanári tekintély növelésével van esély az iskolákban terjedő erőszak megfékezésére - mondta az érdekvédelmi vezető.

Arról is szólt, hogy a felsőoktatás finanszírozhatósága érdekében meg kell kezdeni az intézményi integrációt. Ennek kapcsán példaként említette, hogy a Magyarországon 76 felsőoktatási intézmény működik, ami több, mint Németországban. Ugyanakkor van olyan főiskola, amely hét, egy másik pedig 16 nappali tagozatos hallgatót oktat - fűzte hozzá.

Ebben a helyzetben a FDSZ véleménye szerint a történelmi múlttal rendelkező intézményekre alapozva, regionális szinten kellene megszervezni a felsőoktatás integrációját.

Aktuális kérdésekről szólva hangsúlyozta, hogy a júniusi fizetésével, valamennyi oktató plusz 15 ezer forintos juttatásban részesül a szakszervezet és a kormány megállapodása alapján.
A megállapodás értelmében ugyanis az idén nem szenvedhetnek el reálbércsökkenést a felsőoktatásban dolgozók; a pluszjuttatás pedig az előre prognosztizáltnál magasabb infláció kompenzálására szolgál - magyarázta Kis Papp László.

Egyben emlékezetett arra, hogy tavaly decemberben 3 évre szóló megállapodást kötött az FDSZ a kormánnyal, amely szerint a 2008-as 214 milliárd forintról 2011-re 241 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami finanszírozása.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk