kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Leghűségesebb dolgozóit jutalmazza a húszéves EPCOS

Szombathely egyik legnagyobb munkaadója, a fennállásának idén 20. jubileumát ünneplő EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. – hagyományaihoz híven – ismét átadta leghűségesebb dolgozóinak járó elismeréseket. A vállalat 1750 dolgozójának mintegy 10 százaléka a vállalat alapítása óta EPCOS-munkatárs – írja a cég közleménye.

A nemzetközi TDK csoporthoz tartozó EPCOS 20 éves születésnapja alkalmából idén július 22-én adta át a 10, 15, 20 éve a vállalatnál dolgozó EPCOS-munkatársak elismeréseit. A vasi megyeszékhely egyik legnagyobb munkaadójának számító vállalatnál immár hagyomány, hogy minden évben méltatja a legjobb teljesítményt nyújtó, valamint leghűségesebb munkatársait.

A vállalat számára a magas szintű szakmai tudás mellett kiemelten fontos dolgozóinak lojalitása is, hiszen a munkatársak kitartása nélkül a jelenleg zajló 10,5 milliárd forintos EPCOS-beruházás sem indulhatott volna el Szombathelyen – összegezte az elismerések jelentőségét Takács Balázs, a társaság ügyvezető igazgatója. Különös jelentőséget ad mindennek, hogy az EPCOS az elmúlt években egyre nehezedő piaci feltételek és körülmények között tudta javítani termelési és gazdálkodási mutatóit.

Mint azt az ügyvezető is hozzátette: a társaságnál ma is több száz olyan, kiemelt szakmai tudással rendelkező szakember dolgozik, akik a cégalapítás óta tevékeny részt vállalnak az EPCOS termelési és fejlesztési tevékenységének folyamatos javításában. Az EPCOS számára dolgozóinak tudása, valamint lojális munkateljesítménye jelenti a piacon való sikeres érvényesülés legfőbb bázisát, éppen ezért a cég idén külön jutalomban részesíti mintegy kétszáz leghűségesebb dolgozóját. Olyan szakemberekről van szó, akik az elmúlt 10-15-20 évben kitartó munkával és igényességgel segítették a szombathelyi vállalat felépítését és fejlődését – jegyezte meg Takács Balázs. A jubileumi évben mindez különös jelentőséggel bír, már csak azért is, mert az EPCOS összesen mintegy 1750 munkavállalójának több mint tíz százaléka tartozik az említett törzsgárdához – tette hozzá a cégvezető.

Az elismerésért járó jutalmat idén a 20 éves jubileumi rendezvénysorozathoz igazítva július 22-én vehették át a cég „veterán” dolgozói.

A Szombathelyen jelenleg is folyamatban lévő, nagy volumenű, több milliárd forintos telephely-fejlesztésen felül a vállalat a jövő munkavállalói számára is igyekszik versenyképes és időtálló alternatívákat felmutatni a piacon: a már jelenleg is zajló szakközépiskolai képzés támogatása mellett az EPCOS is proaktívan vesz részt a Nyugat-magyarországi Egyetemen tervezett gépészmérnök-képzés elindításában. A cég gyakornoki programjába bekapcsolódó fiatal mérnökök és dolgozók így olyan pozitív példákkal találkozhatnak, amelyek hosszú távú munkalehetőséget, folyamatosan javuló elismertséget, és versenyképes fizetéseket ígérnek a leendő munkatársak számára is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk