kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Legjövedelmezőbb munkák Nagy-Britanniában, diploma nélkül

A 10 legjövedelmezőbb szakmáról készített összeállítást a Business Insider, azonban ezekbe a pozíciókba ritkán kerülnek bevándorlók. A listában szereplő munkakörökhöz nem feltétlenül kell egyetemi végzettség, de szakirányú továbbképzés illetve felkészítés szinte biztosan, írja a hvg.hu.

A Top 10-ből csak néhányat emelnénk ki, rögtön a lista 10. helyén állnak az újságírók, akik éves szinten 13,4 millió forintnak megfelelő összeget keresnek, viszont alapkövetelmény az anyanyelvi szintű nyelvtudás.

Jó hír a HR szakembereknek, hogy a lista 7. helyén áll a HR menedzser, aki éves szinten 16,8 millió forintot tud keresni, és akár egyetemi végzettség nélkül is végezhető a feladat.

A lista negyedik helyén áll az olajfúrótornyon dolgozó munkás, aki 21,4 millió forintnak megfelelő font fizetést kap, azonban hosszú hónapokat kell a tengeren tölteni, nem éppen könnyű körülmények között. Ez a munka a lista 4. helyén áll.

A csúcson pedig a bróker áll, aki kockázatos munkájával akár 25,8 millió forintot is megkereshet évente.

hvg.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk