kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Leköszön a Bankszövetség elnöke

Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke bejelentette, hogy a következő hároméves időszakra már nem vállalja jelölését az elnöki posztra, szeretné átadni a stafétabotot egy olyan új elnöknek, aki az eddigi eredményekre építve méltón képviseli a magyar bankrendszer érdekeit - közölte a bankszövetség.

A jelenlegi elnökség hároméves mandátuma az idén jár le, az új elnökséget április 25-én választja meg a bankszövetség testületi ülése, amelynek napirendjén többek között a szervezet múlt évi tevékenységéről szóló beszámoló és a következő időszak legfontosabb feladatainak meghatározása is szerepel.

Erdei Tamás több választási periódusban, közel 12 éven át volt a Magyar Bankszövetség elnöke. Ígérete szerint a szövetség munkáját az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójaként továbbra is támogatja, s erre a szövetség igényt is tart.

A magyar bankrendszernek az elmúlt években tapasztalt gyors és dinamikus fejlődése megkövetelte, hogy a bankok megfelelő képviselettel rendelkezzenek az őket érintő jogszabályalkotásban, a működési feltételeiket befolyásoló gazdasági-pénzügyi szabályozás alakításában, a kormányzati és hatósági kapcsolatokban.

Voltak nehéz évek is, amikor a bankok számára hátrányosnak, esetenként diszkriminatívnak tekintett intézkedések ügyében a szövetség és annak elnöke a köztársasági elnökhöz, illetve az Alkotmánybírósághoz fordult normakontrollt, jogorvoslást kérve - emlékeztet a bankszövetség sajtóközleménye.

Az Európai Unióhoz való csatlakozást követő időszakban a Magyar Bankszövetségnek is nagy súlyt kellett fektetnie az Európai Unió különböző intézményeivel, valamint az Európai Bankföderációval való kapcsolataira; az utóbbinak 2004-ben vált a Magyar Bankszövetség teljes jogú tagjává, Erdei Tamás, a szövetség elnöke pedig igazgatósági tagjává.

A Magyar Bankszövetség további két elnökségi tagja, Csányi Sándor és Gergely Károly sem kívánja újra jelöltetni magát.

Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója 14 évig segítette az elnökség munkáját, Gergely Károly, a Fundamenta Lakáskasza Lakástakarékpénztár Zrt. elnök-vezérigazgatója pedig 7 évig. A Magyar Bankszövetség a továbbiakban is messzemenően támaszkodni kíván mindkét jelenlegi elnökségi tag szakmai segítségére - hangsúlyozza a közlemény.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk