Megjelent: 12 éve

Lemondásával tiltakozik az Országos Köznevelési Tanács elnöke

Lemondásával tiltakozik a kormány oktatáspolitikai lépései ellen Loránd Ferenc. Az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) elnöke október 14-én köszönt le tisztségéről. Kiemelte: nem hajlandó szerepet vállalni annak az oktatáspolitikának a szolgálatában, amely központosított tartalmi szabályozással és "külső szakmai ellenőrzéssel" kívánja "minden egyes gyereknek megadni a lehetőséget és esélyt arra, hogy értelmesen gondolkodni és cselekedni képes polgárrá váljék."

Leköszönő levelében élesen ellenzi azt a radikális változtatást, amelyet az oktatásügyi kormányzat a közoktatás egész rendszerének újraállamosításával, gyakorlatilag az önkormányzatok iskolafenntartói jogosítványainak és kötelezettségeinek felszámolásával, mindenekelőtt pedig a tanítás-tanulás tartalmi szabályozásának a helyi adottságok és szükségletek iránt érzéketlen centralizálásával kíván végrehajtani.

Loránd Ferenc továbbá tiltakozik azon megállapítás ellen, miszerint - mint ez a Kormány augusztus 31-én elfogadott és szeptember 28-án megerősített a Nemzeti köznevelésről szóló koncepciójában olvasható - az elmúlt évek alatt hazánkban az iskolai nevelés és oktatás ügye egyfajta nemzetközi kísérleti tereppé vált, amelyben az oktatás-nevelés középpontjába a tananyag és a módszertan került a gyerekek helyett. Ennek során az oktatás fő törekvése az lett, hogy állandóan változó ismeretekkel telítsék az iskolás gyerekek fejét. Loránd Ferenc lemondó levelében úgy fogalmazott: büszkén vállalja, hogy részese lehetett annak, hogy "állandóan változó", azaz korszerű ismeretekkel vértezték fel a tanulókat különös tekintettel arra, hogy hazánk versenyképessége és egyáltalán talpon maradása mindenekelőtt a felnövekvő generáció képességein és tudásán múlik. Kiemelte, aligha létezhet ennél "magyarabb" cél.

pedagogusok.nolblog.hu/edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk