Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Lemondott a dombóvári Gunaras Zrt. vezérigazgatója

Lemondott Bárdi Róbert, a gyógyfürdőt és szállodát üzemeltető dombóvári vállalat vezérigazgatója, a döntése okáról nem tudni semmit. A Gunaras Zrt. októberben rendkívüli közgyűlésen dönt az utódról.

Lemondott tisztségről a gyógyfürdőt és szállodát működtető dombóvári Gunaras Zrt. vezérigazgatója - erősítette meg az MTI értesülését a cég felügyelőbizottságának elnöke kedden.

Németh Norbert közölte: Bárdi Róbert nem indokolta döntését. Új vezérigazgatót a társaság október 28-ra összehívott, rendkívüli közgyűlésén választanak, a fürdő és a szálloda zavartalanul működik - tette hozzá. Az MTI kereste Bárdi Róbertet, aki nem volt elérhető.

Az általa irányított cég 2012-ben 511 millió forintos nettó árbevételt ért el, amely 95 millió forinttal haladta meg az előző évit. Az árbevétel 60 százalékát, és a növekedés nagy részét a 2011-ben kétmilliárd forintos beruházással épült, négycsillagos szálloda adta. A zrt. a múlt évet ugyanakkor közel 12 millió forintos veszteséggel zárta.

A cég 2012-es üzleti jelentésében a kötelezettségek között 30,5 millió forint tagi kölcsönt tüntetett fel, amellyel a zrt.-ben 25 százalékban tulajdonos dombóvári önkormányzat felé tartozik. Azt is jelezték, hogy egy 47,5 millió forintos kölcsön ügyében az önkormányzat és a zrt. között per van folyamatban.

Az önkormányzat legutóbbi - zárt - ülésén fogadott el megállapodást a cég és a város közötti egyezségről. Szabó Loránd, a város független polgármestere az MTI-nek elmondta: a vezérigazgató lemondása miatt valószínűleg újra tárgyalnak a tagi kölcsönről. Közlése szerint jelenleg 84 millió forint követelése van a városnak, amely első fokon, nem jogerősen pert nyert a céggel szemben.

Az önkormányzat 2004-ben nyújtott tagi kölcsönt az akkori Gunaras Rt.-nek 2005-ös, illetve 2010-es lejárattal gyógyászati és wellness centrum építéséhez. A Gunaras Zrt. - az üzleti jelentés szerint - 47,5 millió forint tartozást elévültnek tartott, és részvényeket ajánlott fel cserébe.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk