Megjelent: 12 éve

Lemondott a Pénztárszövetség elnöke

Bejelentette lemondását Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke - írja a Népszabadság.

Bába Julianna döntését azzal magyarázta, hogy a teljes pénztárszektor jövőjét újra kell gondolni, ehhez nélkülözhetetlen a kormányzati körökkel való konzultáció, ám úgy érzi, személye ennek már inkább gátja, mint segítője.

A túléléshez viszont nélkülözhetetlenek a megbeszélések. Arról nem is szólva, hogy a Stabilitás az önkéntes nyugdíjpénztárakat is tömöríti, amelyek mintegy 2,2 millió taggal és 1160 milliárd forintos vagyonnal rendelkeznek. Ezek fejlesztése és működtetése nehezen elképzelhető a végrehajtói és jogalkotói hatalom ellenében. Nem kérdés ebben a helyzetben, hogy újra kell gondolni a teljes szektor – immár elsősorban a önkéntes és egészségpénztárak – jövőjét.

Kifejtette: ma reggel elfogadta a Parlament a társadalombiztosítási (tb) törvény azon módosítását, amely alapján a munkavállalói járulék ezek után csak az állami tb-alapba kerülhet. Az átmeneti rendelkezések még nem ismertek, de az már látszik, hogy a jelenleg még működő 8-10 magánnyugdíjpénztár nem tud talpon maradni.

Értelmezésük szerint ugyanakkor akadnak biztató jelek. Ennek mondta például a törvény azon pontját, amely jelenlegi értelmezésük szerint lehetővé teszi a pénztárak számára, hogy meghatározzák, mennyit szednek be a működési költségekre. – A végleges szabályok egyelőre nem ismertek, így lehet, hogy az ominózus 26-os paragrafus értelmezését csak határtalan optimizmusom mondatja velem – fogalmazott Bába Julianna.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk