kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Lemondott Draskovics

Lemondott Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, miután megítélése szerint az általa vállalt szakmai munkát elvégezte. Bajnai Gordon sajnálattal elfogadta döntését, így a Gyurcsány-korszak jolly-jokere távozik a kormányból.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter közölte, hogy lemond miniszteri tisztségéről. Döntését azzal idokolta, hogy "az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd".

A miniszterelnök "sajnálattal, de elfogadta" a lemondást. "Draskovics Tibornak köszönöm mindazt a munkát, amelyet minisztersége alatt az ország közbiztonságának megerősítéséért tett, a mindennapok biztonságának fenntartásában elért" - mondta Bajnai Gordon.

Draskovics Tibor decemberben távozik a kormányból.

Fidesz: a kormánynak is követnie kéne

Végigtekintve Draskovics botránykrónikáján, bőven itt volt az ideje távozásának. Ugyanakkor az egész Gyurcsány-Bajnai kormánynak már régen ugyanezt kellett volna tennie. Távozásukkal újabb öt hónapnyi kilátástalan vergődést spórolhatna meg Magyarország" - reagált a hírre lapunkhoz eljuttatott közleményében Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.

MDF: az igazságügyi miniszter fogyóeszköz

Az MDF szerint az, hogy az igazságügyi miniszter "fogyóeszköz" egy kormányban, azt mutatja, hogy súlyos szervezeti és szerkezeti problémák is terhelik a rendszert. Így reagált Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese szerdán Draskovics Tibor lemondásának hírére.

Az MDF-es politikus közleményében úgy fogalmaz, a miniszter lemondása alátámasztja azt, amit az MDF 2006 óta hangoztat: nem vagy nehezen összeegyeztethető, hogy valaki egyszerre a jogalkotás felelőse és a rendészeti szervek képviselője a kormányban.

Meglepő hír

Lapunk megkereste az alkotmányügyi és igazságügyi bizottság több tagját is, akik nagyrészt lapunktól értesültek a miniszter lemondásáról. Csákabonyi Balázs, a bizottság egyik szocialista delegáltja lapunk kérdésére azt mondta: nem akar találgatni, nem tudja, miért mondott le. Hozzátette: az elmúlt időszakban nem sejtette, hogy ilyen gondolatok foglalkoztatják a minisztert, értetlenül áll döntése előtt, nem számított rá.

"Lelkiismeretesen és nagy hozzáértéssel végezte a munkáját. A közjogi munkacsoportot bevonta a törvény-előkészítésbe, jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk" - fogalmazott Csákabonyi Balázs.

Csiha Judit, az igazságügyi bizottság elnöke lapunk megkeresésére nem kívánta kommentálni a hírt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk