kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

LESZ: húzza az időt a Budapest Airport

Jelentősen közeledtek az álláspontok a tegnap a Ferihegyi sztrájktárgyalásokon a munkarendek és a beosztások terén. Ez azonban csak időleges volt, a mai tárgyaláson ugyanis a cégvezetés semmilyen konkrétummal nem tudott szolgálni - szól a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének (RDSZSZ) lapunknak eljuttatott közleménye.

Kedden és szerdán szakértői munkacsoportok folytattak egyeztetést a Hochtief-Budapest Airport vezetősége által javasolt új munkarendekről. A napi feladatokat és a gyakorlati problémákat pontosan látó középvezetők igazat adtak a szakszervezeteknek. Így egyetértés övezte azt, hogy a cégvezetés által javasolt kisebb fizetés, a kicentizett emberi erőforrások, és a béreket és szabadnapokat egyaránt megkurtító munkarend-beosztás nemcsak a dolgozók megélhetését, de a reptér működését is fenyegetné.

Tegnap ismét a csúcsvezetőkkel tárgyaltak a szakszervezetek. A munkacsoportok üléseinek tapasztalatai révén a korábbinál konstruktívabb légkörű egyeztetés folyt. A cég felsővezetése időt kért a szakszervezetek és a középvezetők közös javaslatának pontos megítéléséhez, háttérszámítások készítéséhez.

Az igazgatók még nem ismerték el, hogy koncepciójuk, a 8 órás munkarendek bevezetése, a dolgozók kiszolgáltatottságának, a munkaidő kiszámíthatatlanságának növelése a "rugalmasságra" hivatkozva, elhibázott. Azonban, most először, komolyan foglalkoznak a szakszervezetek által felvetett reális kifogásokkal, és ez mindenképpen bizakodásra ad okot – áll a sajtóanyagban.

Mégsem vezetett eredményre a tárgyalás

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) lapunknak eljuttatott közleménye szerint ma semmilyen érdemi tárgyalásra nem volt hajlandó a reptér csúcsvezetése.

A LESZ és az RDSZSZ szerint azonban a mai egyeztetésen a cégvezetés semmilyen konkrétummal nem tudott szolgálni, elhárították a részletekbe menő egyeztetést. Azt állítják, hogy négy napra van szükségük a javaslaton alapuló pontos számítások elkészítéséhez, annak jogi szöveggé formálásához, tehát egy új kollektív szerződés vonatkozó részének elkészítéséhez. A késlekedés egyik okaként az automatikus check-in rendszer, a SITA mai meghibásodása okozta többletfeladatokat nevezték meg.

A szakszervezetek álláspontja a fentiekkel kapcsolatban a következő:

  • Korábban órák alatt végeztek el hasonló számításokat, és jelentették ki a szakszervezetek egy-egy javaslatáról, hogy az „hibás” vagy elfogadhatatlan.
  • A SITA rendszer meghibásodása világosan jelzi a munkaadó eredeti ultimátumának tarthatatlanságát. A csúcsvezetés által javasolt munkarendben ugyanis egy hasonló leállás teljesen megbénítaná Ferihegyet.
  • Egy kollektív szerződés megszövegezése legfeljebb fél napot jelent egy gyakorlott munkajogász számára, a cég jogi osztálya a külsős tanácsadókkal együtt talán ennél is gyorsabban képes lehet rá.
  • A szükséges munkarend-modellszámítások elvégzése manuálisan legfeljebb másfél-két napot vesz igénybe, a cég sokmilliós szoftvereivel fél-egy óra alatt minden szükséges kalkuláció elvégezhető.

    Az érdekképviseletek szerint a Hochtief-Budapest Airport csúcsvezetésének halogató, időhúzó taktikája a dolgozói oldal fárasztását szolgálja. A szakszervezetek remélték, hogy az ETF (Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége) február 3-án kezdődő budapesti kongresszusán már aláírt megállapodásról és a munkahelyi béke helyreállításáról számolhatnak be. Azonban úgy tűnik, ez a cégvezetés késlekedése miatt nem lesz lehetséges - szól a sajtóanyag.
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

    Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

    A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

    A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

    Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

    Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk