Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Létszámbővítést tervez hazánkban a BT Global Services

A közeljövőben mintegy hatszáz főre növelné a budapesti és debreceni ügyfélszolgálati központjaiban az alkalmazottak létszámát a British Telecom (BT) Global Services - mondta a cég ügyfélszolgálati elnöke csütörtökön Debrecenben a helyi központban tett látogatásakor.

Rogier Bronsgeest az MTI érdeklődésére közölte: a debreceni ügyfélközpontban dolgozók mintegy 60 fős létszámát 220-ra növelnék. A lépést az ügyfélkör bővülése indokolja. A bővítést illetően az elnök konkrét dátumot nem tudott mondani.

Kiemelte a cég, az önkormányzat és a Debreceni Egyetem (DE) kiváló kapcsolatát és a nyelveket beszélő, képzett helyi munkaerőt, ami megfelelő alap volt a központ 2007-es megnyitására és bíztató a további munkát illetően is. A debreceni szolgáltató központban dolgozók 90 százaléka rendelkezik egyetemi diplomával és a legtöbben legalább két idegen nyelven is beszélnek - hangoztatta Rogier Bronsgeet.

Fábián István, a DE rektora a látogatást követő sajtótájékoztatón jelezte: az egyetemi képzésben elkötelezettek a jól képzett szakemberek képzésében, így az intézmény egyre több képzését alakítja ki a városba települt cégek igényei szerint.

Az egyetemi informatikai képzésről szólva felhívta a figyelmet a 2009-ben megnyílt informatikai inkubátorházukra, illetve az Informatikai Kar rövidesen átadandó új épületére, amelyek nagyban hozzájárulnak a tudásbázisuk piacra juttatásában.

Papp László (Fidesz), Debrecen alpolgármestere aláhúzta: a debreceni önkormányzat továbbra is elkötelezett a tíz éve meghirdetett, magas hozzáadott értékkel dolgozó, innovatív iparágakat preferáló gazdaságpolitikájuk mellett. Ennek sikerességét többek közt igazolja, hogy egy olyan jelentős világcég, mint a BT Debrecenben kíván terjeszkedni - fűzte hozzá.

A debreceni ügyfélszolgálati központ a cég európai, a Közel-keleti és afrikai ügyfélszolgálati menedzsmentjére és kereskedelmi tevékenységeinek támogatására összpontosít.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk