kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Létszámhoz kötné a sztrájkot az olasz kormány

Az olasz kormány olyan sztrájkszabályozást szeretne a közlekedésben dolgozók számára elfogadtatni a rengeteg munkabeszüntetés megelőzésére, amely csak az adott ágazat dolgozóinak legalább 50 százalékára kiterjedő sztrájkot fogadná el a vezető szakszervezetek esetében.

A kisebb szakszervezetek abban az esetben kapnának lehetőséget a sztrájkra, hogyha az általuk képviselt ágazat dolgozói legalább 30 százalékának támogatását bírják az akcióhoz. Emellett a Berlusconi kormányzat be szeretné vezetni a "virtuális" sztrájk formáját is, ahol a dolgozók nem állnak le a munkával, viszont lemondanak fizetésükről, ebben az esetben azt a munkaadónak jótékonykodásra kell fordítania, megfejelve külön pénzbeli hozzájárulással.

A kormányzat szeretne megoldást találni arra, hogy a számtalan kisebb közlekedési sztrájk ne tegye tönkre az olaszországi turizmust, elsősorban a repülőgépes utazások piacát. Tavaly több száz közlekedési, főleg az Alitalia légitársaság csődje miatti munkabeszüntetésre került sor. Ezek nem egy esetben olyanok voltak, ahol néhány tucat dolgozó sztrájkolt, de légi járatok százait kellett törölni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk