Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Levelet kapott Orbán Viktor a szakszervezetektől

Újabb levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a közszféra munkavállalóit és érdekvédelmi szervezeteit hátrányosan érintő jogszabályi változások ügyében, miután februári kezdeményezésére nem kapott választ a szervezet.

A SZEF a múlt pénteki keltezésű levelét kedden juttatta el az MTI-hez. Mint írták: "a SZEF számára elfogadhatatlan, hogy a közszolgálatok, a közszféra munkavállalóit és érdekvédelmi szervezeteiket olyan súlyos mértékben diszkrimináló és jogkorlátozó változások léptek, illetve lépnek rövidesen életbe, amelyek még az (...) új Munka törvénykönyvéhez képest is rosszabb helyzetet teremtenek az érintettek számára".

Mint kiemelték, ezen véleményüket és a megoldásokat szolgáló kezdeményezéseiket már korábban is szerették volna megosztani a kormányfővel, ám az erről szóló, február 13-án kelt levelük - tudomásuk szerint - el sem jutott Orbán Viktorhoz, ahogy az általuk kezdeményezett személyes találkozó sem jött létre, s mint írták: felvetéseikre még csak érdemi választ sem kaptak.

Ezek után nem maradt más eszközük, mint a hazai és nemzetközi jogorvoslat keresése és a nyilvánosság tájékoztatása - tették hozzá. Az alkotmánybírósági felülvizsgálattal kapcsolatos és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Alapokmányában és számos konvenciójában, valamint az Európai Szociális Kartában foglaltak súlyos sérelmére vonatkozó jogi beadványaikat eljuttatják az érintett, és a jogorvoslat lehetőségét biztosító fórumokhoz, továbbá nyilvánosságra is hozzák azokat - írták a levélben.

Ugyanakkor azt is kiemelték, a szervezet az állampolgárok érdekében készen áll az érdemi együttműködésre és bízik abban, hogy Orbán Viktor és a kormány is "kész és képes lesz erre".

Varga László, a SZEF elnöke február 16-án, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy levélben kértek személyes egyeztetést a kormányfőtől, az állami alkalmazottak képviselői a kormányfővel mint munkaadóval kívántak tárgyalni.

Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, a SZEF alelnöke a sajtótájékoztatón példa nélkülinek nevezte, hogy a közszolgálatból elbocsátottak 20-25 százaléka szakszervezeti tisztségviselő volt. Hozzátette: diszkriminatív a bérkompenzáció, mert álláspontja szerint kisebb bérkompenzációt kapnak azok a kétgyermekes családok, ahol az egyik szülő a magánszektorban dolgozik. A SZEF alelnöke megjegyezte azt is, hogy az elmúlt 21 évben valamennyi kormányfő egyeztetett a SZEF képviselőivel, de a két évvel ezelőtti kormányváltás óta még nem ültek tárgyalóasztalhoz.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk