Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

LMP: hosszabbítsák meg a bértámogatási szerződéseket!

Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy minél előbb hosszabbítsa meg a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs bértámogatásáról szóló szerződéseket, mert ennek hiányában 38-40 ezer ember foglalkoztatása kerülhet veszélybe az év második felében - mondta Szél Bernadett, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

images

A politikus közölte: a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégekkel és szervezetekkel kötött féléves támogatási szerződések június 30-án lejártak, azonban a kormány, korábbi ígéretei ellenére, még nem hosszabbította meg ezeket. Szél Bernadett a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előtt tartott sajtótájékoztatóján hozzátette: információik szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az NGM közötti "huzavona" okozza ezt a helyzetet, ugyanis az Emmi már jóváhagyta a szerződések meghosszabbítását, a nemzetgazdasági tárca viszont blokkolja a folyamatot, és a kormányüléseken rendre elutasítja a hosszabbítást.

A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság rehabilitációs albizottságának elnöke szerint körülbelül 38-40 ezer, megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása kerülhet végveszélybe az év második felében, ha a tárcák nem lépnek közbe haladéktalanul. Mint mondta, sok helyen már elkezdődtek az elbocsátások és a munkaidő-csökkentések, számos információjuk van arról, hogy évtizedes munkaviszonyokat kell felbontani, mert a cégek nem kapják meg az állami bértámogatást. Szél Bernadett emlékeztetett arra, hogy az első félév is nehéz volt a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek számára, mert a támogatási szerződést csak áprilisban kötötték meg és májusban voltak az első kifizetések, így számos szervezetnél önerőből kellett kigazdálkodni a béreket, máshol pedig bér nélkül dolgoztak az emberek.

A LMP képviselője arra is felszólította a kormányt, hogy Bernáth Ildikó helyett nevezzen ki új fogyatékosügyi miniszteri biztost, hívja össze a Fogyatékosügyi Tanácsot, valamint dolgozzon ki egy mindenki számára elfogadható új támogatási rendszert, amelynek bevezetése előtt hagyjon féléves felkészülési időt az érintettek számára.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk