kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

LMP: rendszerszintű problémák vannak a közmunkaprogramban

Az LMP véleménye szerint a közmunkaprogramban rendszerszintű problémák figyelhetőek meg - mondta országjárása során szerzett tapasztalataira alapozva Szél Bernadett. A képviselő, aki öt megyében kereste fel a közmunkaprogramok résztvevőit, úgy látja, ezek a problémák orvosolhatóak lennének.

Szél Bernadett emlékeztetett arra, hogy korábban a Békés megyei Pusztaottlakán járt. Ezt követően arról számolt be, hogy a közmunkaprogram résztvevőit embertelen körülmények között foglalkoztatják, ráadásul a település polgármesterének földjein is dolgoznak. A politikus utalt arra, hogy az ügyben közérdekű adatkéréssel fordult a település önkormányzatához és jelenleg is várja az adatokat.

A sajtótájékoztatón bemutattak egy, Szél Bernadett országjárása során készült filmet. Ennek kapcsán az LMP-s Mile Lajos azt mondta, nem lenne szabad előfordulnia annak, hogy a dolgozó emberek munka közben ne tudják kielégíteni alapvető fizikai szükségleteiket, például ne jussanak vízhez.

A politikus közölte, az LMP egyetért azzal, hogy az emberek a munkájukért kapjanak pénzt, de ettől függetlenül úgy látják, hogy a kormányzatnak nem csak megalkotnia kell az erről szóló jogszabályt, hanem felügyelni is kellene annak végrehajtását. Hozzátette, az így összegyűlt tapasztalatok alapján az LMP szerint indokolt a törvény korrekciója.

Hangsúlyozta, hogy a közmunkában túl sok a szubjektív elem, mert amíg egyes településeken az emberek életminőségének javítása érdekében használják fel a pénzeket, máshol mostoha körülmények között és nem a köz érdekében, hanem magánföldeken dolgoztatják a munkásokat.

Arra is kitért, hogy a közmunka jelenlegi formájában nem valódi megoldást, hanem csak egy átmeneti állapotot jelent. Leszögezte: szükség lenne a munkások továbbképzésére, hogy a programból kikerülők a nyílt munkaerőpiacon is el tudjanak helyezkedni.

Életszerűtlennek nevezte a heti fizetések rendszerét is, ami - véleménye szerint - az önkormányzatoknak is problémát okoz.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk