Megjelent: 13 éve

Ma van az emberi jogok napja

December 10-én van az emberi jogok napja. Az emberi jogok azok a jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek, ilyen az élethez vagy a szabadsághoz való jog valamint a munkához való jog, adja hírül az MTI alapján a Magyar Rádió.

Az emberi jogok olyan alapvető polgári és politikai jogokat foglalnak magukba, mint az élethez vagy a szabadsághoz való jog, a vélemény és kifejezés szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, valamint olyan gazdasági, szociális és kulturális jogokat, mint a kulturális életben való szabad részvétel joga, az élelemhez, neveléshez és munkához való jog.

Az ENSZ Közgyűlése 1954-ben nyilvánította december 10-ét az emberi jogok napjává annak emlékére, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A nyilatkozat az emberi jogok egyetemessé válásának kezdetét jelentette, és megnyitotta a sort az ilyen tárgyú szerződések, egyezmények előtt.

Bár az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ összes állama ratifikálta, nagyon sok ország megsérti előírásait. Az ENSZ mellett regionális szervezetek egész sora próbál érvényt szerezni az emberi jogoknak, Európában az Európa Tanács, az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet. Az Európai Alapjogi Ügynökség 2007 márciusa óta működik, a bécsi székhelyű intézmény azt vizsgálja, hogy az unióban, annak tag-, illetve tagjelölt országaiban tiszteletben tartják-e az alapvető jogokat.

Az emberi jogok napja alkalmából emberi jogi fesztivált rendez az FSZH - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat, együttműködésben a Budapesti Európai Ifjúsági Központtal és több mint 40 szervezettel.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk