kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Magabiztosak, ambiciózusak az Y nők a munkában

Az Y-generációba tartozó nők már teljesen más szemlélettel lépnek a munkaerőpiacra mint anyáik vagy nagyanyáik tették. A március 8-ai Nemzetközi nőnap alkalmából a PwC az Y-generáció 8756 női képviselőjével készített interjút a világ 75 országában, hogy megismerje a munka világáról és saját karrierjükről alkotott véleményüket.

images

A felmérésből kiderül, hogy az Y-generációba tartozó nők sokkal képzettebbek, sokkal magabiztosabbak és ambiciózusabbak, mint az őket megelőző bármely generáció. A hölgyek mintegy fele úgy véli, hogy jelenlegi munkáltatójuknál a ranglétra legfelső fokait is elérhetik. Ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy előmeneteli lehetőségeik még elmaradnak a férfiakétól.

A megkérdezettek 53 százaléka a szakmai előmeneteli lehetőségeket tekinti a legvonzóbb munkáltatói tulajdonságnak. Fontos tényezők számukra továbbá a versenyképes jövedelem és az anyagi ösztönzők (52 százalék), valamint a rugalmas munkaidő (35 százalék).

A megkérdezettek közül a legmagabiztosabbak a brazil (76 százalék), az indiai (76 százalék) és portugál (68 százalék) nők voltak, míg a japán (11 százalék), kazahsztáni (18 százalék) és német (19 százalék) válaszadók a legkevésbé magabiztosak közé tartoztak.

Tenni is kell ellenük, nem csak beszélni az egyenlőtlenségekről

A felmérés eredményei tükrében egy dolog egészen biztos: a nemek között egyenlőség és sokszínűség rendkívül fontos az Y-generációba tartozó nők számára (86 százalék). De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a férfiak számára is fontos tényező (74 százalék), amikor arról döntenek, hogy mely társaságnál álljanak munkába. Ugyanakkor megfogalmazzák azt a kritikát is, hogy többet kellene tenni ennek megteremtéséért, mint pusztán beszélni róla.

Mindez azt mutatja, hogy az Y-generációs férfiak többsége azt szeretné, ha a párjuknak és majd lányaiknak is hozzájuk hasonló előmeneteli lehetőségeik lennének.

A keresőképesség és a kereseti modellek tekintetében az Y-generációhoz tartozó nők valódi úttörők; közülük a kétkeresős párkapcsolati modellben élők 66 százaléka a párjával megegyező vagy annál magasabb keresettel rendelkezik. Emellett az ilyen nők minél tapasztaltabbak, annál valószínűbb, hogy akár fő keresővé is válnak a kapcsolatban.

„Kutatásunk néhány fontos mítoszt is eloszlat, így például, hogy a nők inkább családalapítási céllal lépnek ki munkahelyükről. Az Y-generáció esetében a kilépés oka inkább a hiányzó előmeneteli lehetőség, mint a családdal való összeegyeztethetetlenség. A munkáltatóknak kezdettől fogva befogadó vállalati kultúrát és újszerű tehetséggondozó stratégiákat kell megvalósítaniuk, ha Y -generációs női munkavállalóikat meg akarják tartani” – hangsúlyozza Szűcs Márta, a PwC Magyarország Könyvvizsgálati osztályának cégtársa.

A tanulmány további főbb megállapításai:

• Az Y-generáció tagjai korábban nem látott hatással lesznek a szervezeti kultúrára; az ide tartozó nők és férfiak 97 százaléka számára kiemelten fontos a munka és a magánélet egyensúlya és a rugalmas munkavégzés lehetősége.
• Az Y-generációs nők azonnali, magas színvonalú, jövőbe mutató visszajelzést igényelnek, mégpedig – dacára a digitalizálódó világnak – inkább személyes megbeszélés keretében.
• Az ehhez a generációhoz tartozó nők minden korábbinál jobban igénylik a nemzetközi tapasztalatszerzés lehetőségét: 71 százalékuk kíván hazáján kívül dolgozni karrierje során. Ennek ellenére a nemzetközi kiküldetésben részt vevők csak mintegy 20 százaléka nő. A nők megtartása érdekében a munkáltatóknak sokkal rugalmasabb megoldást kell erre kidolgozniuk.
• Az Y-generáció tagjai olyan munkahelyen szeretnének dolgozni, amely értéket teremt és büszkék lehetnek a cégükre. A nőknek sokat számít a cég jó hírneve. Néhány iparágnak keményen kell dolgoznia azon, hogy reputációját növelje.

A tanulmány mellett megjelent a “Nők a munkában” index (Women in Work Index), amely 27 OECD-tagállamot rangsorol a nők gazdasági szerepvállalására vonatkozó öt fő mutató, így a férfi munkavállalókkal való béregyenlőség, a női munkavállalók abszolút, illetve a férfiakhoz viszonyított aránya, a női munkanélküliség aránya, valamint a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők aránya alapján. Magyarország a rangsorban elfoglalt helye figyelemreméltóan javult, a bérek közötti különbségek, illetve a női munkanélküliség csökkenése, valamint a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők arányának növekedése révén.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk