Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Magasabb minimálbérért tüntettek Szlovéniában

Mintegy harmincezer ember tüntetett szombaton a szlovén főváros, Ljubljana központjában magasabb minimálbért követelve, illetve tiltakozva a nyugdíjkorhatár emelése ellen.

A rendezvény résztvevői a szakszervezetek hívására érkeztek, hogy támogassák a minimálbér 31 százalékos emelését, és 600 euróra növekedését. Egy másik követelés az, hogy a kormány ne emelje 65 évre a nyugdíjkorhatárt. Szlovéniában jelenleg a férfiak 58 évesen, míg a nők 56 évesen mehetnek nyugdíjba. A résztvevők "Nagyobb béreket" és "A szociális Szlovéniáért" feliratokkal vonultak fel a főváros utcáin.

Szlovénia 1991-ben szakadt ki az egykori Jugoszláviából. Öt évvel ezelőtt lett az Európai Unió tagja és 2007-ben az első volt az egykori szocialista országok közül, ahol bevezették az eurót.

A recessziót megelőzően Szlovénia gazdasága növekedett a leggyorsabban az euró-övezetben. A világgazdasági válság azonban súlyosan érintette az exportfüggő országot, ami jelentősen hozzájárult az elégedetlenséghez.

Idén 7,3 százalékos mértékben zsugorodott a gazdaság, amit jövőre szerény emelkedés követhet. A munkanélküliség jövőre is növekszik és meghaladja a jelenlegi 9,4 százalékos szintet.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk