kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Magyar diák is részt vett a Nobel-békedíj átadáson

A Telenor Csoport 2013 decemberében rendezte meg az első Youth Summitot, amelyen 25 fiatal társadalmi vállalkozót látott vendégül Ázsia és Európa országaiból. Magyarországot Kálmán Kristóf, győri egyetemista képviselte, aki sikerrel szerepelt a Telenor hazai, Mobillal egy jobb világért! címmel meghirdetett őszi pályázatán - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.

A Nobel Békeközponttal közösen, Oslóban szervezett találkozó célja olyan új ötletek felkutatása volt, amelyek lehetővé teszik a mobiltelefonokra épülő technológiai megoldások felhasználását különféle társadalmi és gazdasági kihívások legyőzésére.

A Youth Summit résztvevői három napon át vitatták meg és mutatták be ötleteiket, inspiráltak egymást, kifejtették nézeteiket és meghallgatták szakértők és tanácsadók véleményét a hóval borított norvégiai helyszínen. A kultúrák közötti együttműködés és megértés jegyében létrejött csoport kezdettől fogva összehangoltan, és egyre hatékonyabban dolgozott.

"Nagy öröm volt találkozni a fiatal társadalmi vállalkozók sokszínű csoportjával. Ezek a fiatalok a digitális generáció képviselői, akik Ázsiától Európáig minden országban elkötelezettek a társadalmi változások elindítása iránt. Tisztán látják, milyen szerepet játszhat a csatlakozás és az internethozzáférés a társadalom fejlődésében, és valamennyien nagy lelkesedéssel küzdenek ötleteik és céljaik megvalósulásáért" - mondta Jon Fredrik Baksaas, a Telenor Csoport elnök-vezérigazgatója.

Magyarországról egy győri egyetemista, Kálmán Kristóf utazott Oslóba. Az ő tudatos fogyasztást, társadalmi érzékenyítést és újrafelhasználást elősegítő, "Falatnyi segítség" elnevezésű ötletét értékelte a legjobbnak a zsűri. "Olyan világot szeretnék, ahol nem megy pocsékba az élelmiszer. Azt szeretném, ha a vásárlók tudatosságának növelésével és a mobil app segítségével az el nem fogyasztott ételek közvetlenül, vagy egy szervezet közvetítésével, a rászorulókhoz kerülhessenek, és ne a kukába" - mondta el Kálmán Kristóf a rendezvényen.

A világ minden tájáról, tizenhárom Telenor vállalat országából érkezett fiatalok különböző társadalmi problémákat céloztak meg:

  • "A technológia kétélű kard. Ha az ember jól használja, el tudja érni vele a kívánt változást a társadalomban, de fontos, hogy a tömegeket is bevonjuk ebbe a folyamatba, és megismertessük őket a technológiával." - Shikha Pathak, India

  • "Az oktatás és az oktatás elérhetősége a legfontosabb."- Saad Hamid, Pakisztán

  • "A probléma gyökere a tudatosság hiánya a világban." - Gwen Yi Wong, Malaysia

  • "Azért szeretnék újságíró lenni, hogy elmondjam az igazat." - Prach Panchakunathorn, Thaiföld

  • "Az a legnagyobb probléma, hogy nem kezelik megfelelően a szociális biztonság és a szabadságtól való megfosztottság kérdését." - Safa Tasmeen, Banglades

  • "Az emberek az ötleteiken keresztül tudnak legjobban kapcsolatot teremteni, továbbá azzal, ahogy ezek az ötletek a technológia és a kommunikáció révén találkoznak egymással." - Saad Hamid, Pakisztán

  • "Ha sikerül a világot jobban hálózatba kapcsolni, sokkal több fejlődést és eredményt fogunk látni." - Jonas Borchgrevink, Norvégia

    A fiatalok bemutatták ötleteiket és elképzeléseiket a Telenor vezetőinek, és más vállalatok, köztük a Facebook, a Twitter, a Wikipedia, a Firefox, a WeVideo, az Esplori, a MESH és a Nobel Békeközpont képviselőivel is találkoztak, majd december 10-én részt vettek a Nobel-békedíj átadásán és ünnepi gálaeseményén.

    "Inspiráló élmény volt találkozni a Telenor Youth Summit résztvevőivel, meghallgatni az új digitális generáció véleményét, és megvitatni velük a demokrácia és az új média kérdéseit. A Nobel Békeközpont büszke rá, hogy a Telenor partnereként részt vehetett a Telenor Youth Summit szervezésében. Nagy örömünkre szolgált, hogy még a megnyitás előtt végigkalauzolhattuk a résztvevőket az OPCW-t bemutató Nobel-békedíj kiállításon" - mondta Liv Astrid Sverdrup, a Nobel Békeközpont kiállítási igazgatója.

    A rendezvényen az volt a fiatalok egyik célja, hogy közös felhívást intézzenek az iparág és a Telenor felé többféle témakörben, például női egyenjogúság, oktatás, demokrácia és egyenlőség, egészség és életminőség, digitális felelősség. A javaslatokat a Telenor Csoport vezérigazgatójának, Jon Fredrik Baksaasnak is bemutatták a Nobel-békedíj koncert estéjén.

    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

    Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

    Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

    A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk