kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Magyarokat is vár az amerikai hadsereg

A magyar az egyik európai nyelv, amelynek ismerete előnyt jelenthet az amerikai hadseregbe jelentkezőknek - írta a Népszabadság.

images

Az amerikai állampolgárság gyors ígéretével várja az egyszerű, úgynevezett nem bevándorló vízummal már az országban élőket az Egyesült Államok hadserege. A most induló kísérleti programba jelentkezőkkel a hadsereg nyelveket tudókat, illetve egészségügyisekként bevethetőket toboroz. A felsorolt 35 nyelv között mindössze négy európai szerepel: a magyar, a cseh, a lengyel és az orosz.

A "zöldkártyával" rendelkezők eddig is jelentkezhettek amerikai katonának, és sürgősséggel kaphattak állampolgárságot. Az amerikai katona külföldi házastársa is gyorsított eljárással tehet esküt a csillagos-sávos lobogóra.

A mostani újítás lényege: a "zöldkártyával" nem rendelkező, de már (törvényesen) itt élők is csatlakozhatnak. Sőt nem kell kivárniuk négyéves - az egészségügyisek esetében hároméves aktív vagy hatéves tartalékos - szolgálatuk végét, hanem már annak első napján kérelmezhetik az amerikai útlevelet - olvasható a lapban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk