kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Magyarország magára maradhat a menekülteivel

Magyarország nem frontállam, ezért nem akar hot spotokat létrehozni. Így azonban kimaradhat a kedvezményezettek köréből a menekültek elosztásánál.

Magyarország mégsem kerül be azok közé az országok közé a 120 ezer menekült elosztását szolgáló európai uniós tervben, ahonnan menekülteket helyeznének át más tagállamokba - mondta hétfőn a másnapi belügyminiszteri tanácskozást előkészítő luxemburgi soros elnökség egyik tisztviselője.

Hozzátette: a miniszterek emellett várhatóan a - több keleti EU-tagállam által elutasított - kötelező jelzővel sem fogják ellátni a menekültek elosztására vonatkozó kvótarendszert keddi brüsszeli tanácskozásukon.

Az Európai Bizottság javaslata értelmében 120 ezer menekültet kellene áthelyezni Olaszországból, Görögországból és Magyarországról kötelező kvóták alapján, amelyeket a többi között a tagállamok gazdasági teljesítménye, az ottani munkanélküliség és a már befogadott menekültek száma alapján határoznának meg.

Magyarországról a brüsszeli testület 54 ezer menekültet telepítene át más tagállamokba, úgynevezett hot spotokon keresztül, ahol uniós szakemberek segítenék a menedékkérelmek gyors elbírálását. Ilyen központokat azonban a jelenlegi helyzet szerint csak úgynevezett frontállamokban hoz létre az unió, vagyis ott, ahol a menekültek elsőként lépnek be az unióba. A magyar álláspont szerint viszont nyilvánvaló, hogy aki Magyarország déli határához ér, az már áthaladt egy másik uniós tagállamon, többnyire Görögországon, így Magyarország semmiképpen sem frontállam.

A luxemburgi tisztviselő úgy vélte, ha Magyarország kedvezményezettként nem vesz részt a rendszerben, akkor a szolidaritásból kell kivennie a részét.

A neve mellőzését kérő forrás elmondta, hogy a belügyminiszteri találkozón a 120 ezres szám nem változik, az viszont még nem dőlt el, hogy a Magyarországról áthelyezendő 54 ezres keretet közvetlenül felosszák-e Olaszország és Görögország között vagy képezzenek belőle tartalékot, hogy később lehessen alkalmazkodni, ha változna a migrációs helyzet.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk