Megjelent: 11 éve

Magyarországon is elindul a sikeres üzletasszonyok programja

Magyarországon is útjára indítja a sikeres női vállalkozóknak szóló programját az Ernst & Young. Az Entrepreneurial Winning Women egyik legfontosabb célja, hogy olyan fórumot teremtsen az üzletasszonyoknak, ahol nemcsak kapcsolatokat építhetnek, de szakmailag is fejlődhetnek és sikerre vihetik vállalkozásaikat - jelentette be Czakó Borbála, az Ernst & Young globális partnere, a programért felelős globális igazgatója szerdán Budapesten a Nők az üzleti csúcson című konferencián.

"A következő egy évtizedben egymilliárd nő lép be a munkaerőpiacra. Közülük pedig egyre többen indítanak saját vállalkozást. A várakozások szerint jelentősen növekszik majd a vezető pozíciót betöltő nők aránya világszerte. Ezt felismerve indult el hat évvel ezelőtt az Entrepreneurial Winning Women program" - mondta Havas István, az Ernst & Young Magyarország vezérigazgatója.

"Az Ernst & Young programjának egyik legfontosabb célja, hogy támogatást nyújtson a női vállalkozóknak, hogy kiaknázhassák a bennük és cégeikben rejlő valódi lehetőségeket. Az Entrepreneurial Winning Women úgy épül fel, hogy hatékony segítséget adjon azoknak a női vezetőknek akik bővítenék, fejlesztenék cégeiket, és ezzel párhuzamosan sikeres hazai és nemzetközi kapcsolatrendszert szeretnének kiépíteni" - mondta Czakó Borbála, globális partner, az Ernst & Young Entrepreneurial Winning Women program globális igazgatója.

Az Ernst & Young 2008-ban indította útjára az Entrepreneurial Winning Women programot, amely ma már a világ több mint tíz államában működik. Az országok sorában jelen van egyebek mellett az Egyesült Államok, Kanada, Kína, Oroszország, Japán, Ausztrália és Brazília is.

A részt vevő női vállalkozók bevételei átlagosan 49 százalékkal nőttek a kezdeményezéshez való csatlakozás óta. A cégvezetők 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a program segített nekik fejleszteni saját vezetői képességeiket, mintegy 80 százaléka szerint pedig a kezdeményezés hozzájárult az üzleti ismeretségi körének bővítéséhez. 92 százalékuk mondta azt, hogy a program inspirálta őket vállalkozásaik bővítésében - derül ki a programhoz kapcsolódó felmérésből.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk