kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Majmok után robotokra kell majd bízni a pénzt

Egyre növekszik az Egyesült Államokban az automatizált pénzügyi tanácsadás szerepe. Nagy jövőt jósol az iparágnak a Burton Malkiel professzor, akinek elmélete arról, hogy a nyilakat dobáló vak majmok jobb befektetők, mint az alapkezelők többsége, sokban hozzájárult az indexkövető alapok térnyeréséhez.

Az idő egyre inkább Burton Malkiel professzor 1973-ban, a Bolyongás a Wall Streeten című könyvében leírt megállapítását látszik igazolni. E szerint, ha egy bekötött szemű majom kezébe darts nyilakat adnák, hogy dobálja a Walll Street Journal részvény-árfolyamokat közlő oldalára, akkor a majom által így kiválasztott portfólió teljesítménye legalább olyan jó lenne, mint a legtöbb pénzügyi szakértő által összeállított. Mivel szerinte a befektetők többsége képtelen arra, hogy az idő legnagyobb részében megverje a piaci átlagot, ezért jobban teszik, ha pénzüket valamilyen olyan alacsony költségű alapban tartják, amelyik leköveti egy a piac széles körét lefedő index mozgását.

A Bloomberg összefoglalója szerint abban a korban a problémát az jelentette, hogy egyszerűen nem léteztek még ilyen indexkövető alapok. A frissen alapított Vanguard nevű alapkezelő cég végül három évvel később indította útjára első, indexkövető részvény befektetési alapját. Hogy a szakma mennyire nem hitt a konstrukció sikerében jól mutatja Ned Johnson, a Fidelity Investments akkori vezetőjének véleménye, amely szerint nem hiszi, hogy a befektetők elégedettek lennének hosszútávon a csak átlagos hozamok elérésével.

Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.

A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Megváltozott a világ

A dolgok azonban megváltoztak. Az S&P 500-as indexet követő Vanguard 500 Index Fund az első 20 évben 3 milliárd dollárosra nőtt. Idén augusztus végén lett az alap 40 éves, s mostanra már a benne lévő vagyon nagysága elérte a 200 milliárd dollárt, s ezzel a harmadik legnagyobb befektetési alappá vált a Vanguard másik két listavezető indexalapja mögött.

A folyamat a 2007-2008-as válságot követően még szemmel láthatóbbá vált, azóta ugyanis az indexkövető alapok szinte folyamatosan nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el, szemben az aktív befektetési stratégiákon alapuló részvény kiválasztást alkalmazó alapokkal, amelyeknek tőkekiáramlással kellett szembesülniük az elmúlt években.

A befektetési alapokban lévő tőke már mintegy 34 százalékát jelenleg indexkövető alapok kezelik. A Fidelity, amely saját állítása szerint még mindig hisz abban, hogy a portfóliómenedzserek képesek megverni a piacokat, jelenleg már azt reklámozza, hogy milyen alacsony költségekkel működnek saját indexkövető alapjai - emlékeztet a Bloomberg.

A gondolatom abban az időben eretnekségnek és őrültségnek tűnt sokak számára, mára azonban sokak számára bebizonyosodott, hogy ez volt a helyes megközelítés - mondta Malkiel nemrég egy interjúban.

A piachoz képest mért gyenge teljesítmény meglehetősen megnehezíti az aktív részvény kiválasztásban hívő alapkezelők életét. Az S&P Global adatai szerint a nagyobb kapitalizációjú észvényeket vásárló aktív befektetési politikát folytató alapok kevesebb, mint 15 százalékának sikerült csak az elmúlt 10 évben megvernie a piacot. Az indexkövető alapok eközben megbízhatóan hozták a piaci hozamot, persze ebből lejött a jellemzően 0,1 százalék alatt maradó kezelési díj, míg az aktívan menedzselt alapoknál ez a díj átlagosan 1,3 százalék.

Most a robotok lesznek a következő nagy dobás

A 84 éves Malkiel jelenleg egy szilikon-völgybeli startup cég, a Wealthfront befektetési igazgatója, amely azzal foglakozik, hogy az ügyfeleknek automatikus portfóliókat épít indexkövető alapokból, s mindezt a hagyományos pénzügyi tanácsadók díjainak töredékéért. Szerinte a robottanácsadók ugyanazt a pályát futhatják be a jövőben, mint az indexalapok, s jelentősen csökkenteni fogják a díjakat az iparágon belül. A Vanguard igazgatóságában 27 évet eltöltő professzor szerint ő csak egy dologban biztos, s ez pedig az, hogy minél kevesebbet fizetünk a közvetítőnek, annál több marad nekünk.

A Wealthfront vezérigazgatója, Adam Nash szerint Malkiel nélkülözhetetlen szerepet játszott a cég legsikeresebb termékeinek, a robot tanácsadóknak a kifejlesztésében. Ezek többek között segítenek az ügyfeleknek abban, hogy kihasználják az árfolyam veszteségek kínálta adó visszatérítési lehetőségeket. Malkiel szerint a számítógépek ezen a területen sokkal jobb munkát képesek végezni, mint az emberek.

Az automatizált pénzügyi tanácsadás jelenleg még mindig viszonylag szűk piacot jelent, azonban Malkiel úgy véli, ez változni fog.

-A szkeptikusok jelenleg azt mondják, akarod, hogy egy robot kezelje a pénzed? Azonban higgyenek nekem, ezek mögött a robotok mögött nagyon sok okos ember áll - mondta a professzor.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk