kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Májustól új elnöke lesz az Unilevernek

Az Unilever megerősítette azt a hírt, hogy májustól a svéd iparmágnás, Michael Treschow követi a társaság elnöki székében Antony Burgmanst; ő lesz a cég első független, nem ügyvezető elnöke.

Új vezető kerül májustól az Unilever élére. A 63 éves Treschow, aki jelenleg Svédországban elnöke a Ericssonnak és az Electrolux AB-nak is, az első olyan elnöke lesz az Unilevernek, aki a cégen kívülről érkezik. Elemzők éppen ezt tartják a váltás legfontosabb elemének, az átalakítás fontos lépésének.

Az angol-holland csoport azért keresett egy elismert, független üzletembert, hogy az támogathassa a cég vezérigazgatója, Patrick Cescau átalakítási stratégiáját - szakítva azzal a hagyománnyal, hogy elnöknek hosszú Unileveres múlttal rendelkező vezetőt tettek meg.

Az Unilever 2005 májusában alakította át addigi, két vezérigazgatós felépítését: akkor lett Burgmans az elnök, a francia Cescau pedig az (immár egyetlen) vezérigazgató.

Treschow egyike a legismertebb svéd üzletembereknek, és elnöke a svéd üzleti lobby-szervezetnek, a Swedish Confederation of Enterprise-nak is. Szóvivője szerint Treschow áprilisban lemond az Electrolux elnökségéről, májusban feladja a lobby vezetését, ugyanakkor egyelőre nincs szó az Ericsson elhagyásáról. Treschow 1997 és 2002 között volt az Electrolux vezérigazgatója, elnökké 2004-ben vált; ugyanakkor hat évig vezérigazgatója volt az Atlas Copcónak is. Korábban nem-ügyvezető szerepe volt a Wallenberg-család befektetési cégében, az Investor AB-ben is.

A váltást nagy figyelemmel követték az elemzők és a befektetők is, mivel az Unilever-csoport - sokkoló 2004 szeptemberi profitfigyelmeztetése után - már mutatta jeleit a fellendülésnek. Novemberben a cég harmadik negyedéves bevételének 4,8 százalékos növekedését jelentette, és az elemzők további javulásra számítanak, mert sokat költött hirdetésekre, promóciós tevékenységére.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Eladja fagyasztott élelmiszer üzletágát az Unilever
Harcolnak az elhízás ellen az élelmiszeripari óriások
Központosít Romániában az Unilever
Megválik az Igloo-tól az Unilever
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek