Megjelent: 11 éve

Malév GH: mediátort vonna be a tárgyalásokba a szakszervezet

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) munkaügyi közvetítőt vonna be a munkaügyi tárgyalásokba, mert szerintük a Malév GH vezetése több ponton is semmibe veszi az új Munka törvénykönyvének rendelkezéseit, és elzárkózik az egyeztetésektől.

A LESZ közleménye szerint a Malév Ground Handling Zrt. földi kiszolgáló vállalat, a légiközlekedési ágazat két utolsó magyar tulajdonban maradt cég egyikének vezetősége több mint egy hónapja igyekszik nyomásgyakorlással rávenni a dolgozókat, hogy "önként" mondjanak le fizetésük jelentős részéről. A vezetőség emellett év végi hatállyal felmondott minden kollektív szerződés (KSZ) értékű megállapodást, és a teljes cafeteria-rendszert. Mindez összesen nettó 30-50 ezer forinttal csökkentené a dolgozók havi fizetését - hívják fel a figyelmet.

Mint írják: a munkavállalók jelentős része nemet mondott a cégvezetés fenyegetéseire, sokan azonban aláírták a munkaszerződés módosítását. A korábban a KSZ-ben szabályozott, az elmaradt béremelések ellentételezéseként kiharcolt hó végi teljesítmény-pótlékok és jutalom egy része bekerült az ő munkaszerződésükbe, a jelentősen csökkentett alapbérekkel együtt.

Ez a szakszervezet szerint ellentmond az új Munka törvénykönyvének. E szerint ugyanis a kollektív szerződés hatálya alatt semmilyen körülmények között sem lehet a munkavállaló kárára eltérni annak rendelkezéseitől. Erre a szakszervezet hiába figyelmeztette Limburger Lóránt vezérigazgatót.

Ugyanakkor más jogilag aggályos lépés is történt a vezetőség részéről. A LESZ álláspontja szerint a kollektív tárgyalásoktól, egyeztetésektől való elzárkózás, az információk visszatartása az üzemi tanács elől egyaránt jogszabályt sért.

Annak érdekében, hogy a munkaügyi konfliktus ne váljon még súlyosabbá, vagy ne legyen munkabeszüntetés, a szakszervezet munkaügyi közvetítő bevonására tett javaslatot. Az érdekképviselet meggyőződése ugyanis, hogy csak a tárgyalás vezethet eredményre, ugyanis mind egy súlyos és elhúzódó munkaügyi konfliktus, mind a tervezett megszorítások nyomán beinduló munkavállalói exodus a cég megbénulásával fenyegetne - olvasható a közleményben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk