Megjelent: 9 éve

Már csak 405 ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló van

Az ellátórendszer átalakításakor, 2012 januárjában a korhatár alatti, illetve a korhatárt betöltött rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjasok, valamint rendszeres szociális járadékban, átmeneti járadékban részesülők száma meghaladta a 870 ezret. Ez a szám 2015 januárjára 405 ezerre csökkent,írja a Napi.hu.

images

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és felülvizsgálatáról érdeklődő Kórozs Lajos MSZP-s képviselő tett fel kérdést Rétvári Bence államtitkárnak.

Az új ellátórendszer bevezetése óta mintegy 64 ezer kérelmet utasítottak el, minden ötödiket azért mert hiányzott a szükséges biztosításban töltött idő. A megállapított ellátásokat alapvetően az állapotjavulás miatt szüntették meg, illetve nyugdíjkorhatárt betöltő érintett kérésére. A 2014-ben elvégzett felülvizsgálatok során az esetek 6 százalékában az állapotjavulás kizárta az ellátásra való jogosultságot.

Több mint 30 ezren rehabilitációs célú munkaközvetítés eredményképpen helyezkedtek el. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatai szerint 2011. decemberében a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjak átlagos összege teljes ellátás esetén 72 888 forint volt, az egészségkárosodott személyek szociális járadékai esetén ez az összeg 30 299 forint.

Napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk