kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Már csak egy nap van az adóbevallásra

Pénteken (május 20-án) van a személyijövedelemadó-bevallások benyújtásának határideje. Május elejéig mindössze 2,1 millió szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz. Még 2,5 millió bevallásra számítanak a következő napokban - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Kis Péter András emlékeztetett, hogy egy nap maradt az adóbevallás leadására. Amennyiben valaki kicsúszik a május 20-i határidőből, első körben nem kap bírságot, a késve benyújtóknak tájékoztatást küld a NAV, hogy mihamarabb pótolják hiányosságát - mondta. Hozzátette: az ügyfélszolgálatok este 6 óráig várják az ügyfeleket pénteken a fővárosban és a megyeszékhelyeken.

A szóvivő rámutatott: majdnem minden évben azonos hibákat tapasztalnak a bevallásoknál, egyik leggyakoribb az aláírás lemaradása, anélkül érvénytelen a dokumentum, a másik a bankszámlaszám, illetve a posta cím hiánya visszaigénylés esetén.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok

A külföldre távozók legvonzóbb célpontja Németország, az Egyesült Királyság és Ausztria. Teljes cikk