kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Már igényelhetnek munkanélküli segélyt a vállalkozók

Január 2-a után a munkanélkülivé vált vállalkozók először igényelhetnek járadékot a Munkaerő-piaci Alapba történt tavalyi befizetéseik után. A tárca becslése szerint idén összesen 13 ezer ember kap majd járadékot.

A Munkaerő-piaci Alap felülről nyitott előirányzata erre a címre 2006-ban 1,9 milliárd forint. Az ennek alapjául szolgáló, az egészségbiztosítási járulékalap 4 százalékára rúgó vállalkozói járulékból az adóhatóság sajtóosztálya szerint 2005-ben 6,524 milliárd forint folyt be – tudta meg a Napi Gazdaság Varga Ildikótól, az FMM osztályvezetőjétől.

Ez valamivel több, mint a költségvetési törvényben szereplő 11,2 milliárdos előirányzat fele, amelyet minimálbér-alapú befizetéssel kalkulálva a szaktárca 540-550 ezer befizetőt feltételezve határozott meg.

A járadék megállapításakor az előző négy évet veszik figyelembe – a munkanélküli 5 járulékfizetési nap után jogosult egynapnyi járadékra. A járadék folyósításának maximális időtartama 270 nap. Erre az a munkanélküli lehet idén jogosult, aki 2005-öt megelőzően három évig munkaviszonyban állt, majd az előző – már vállalkozói járulékfizetési kötelezettséggel terhelt – évben vállalkozói jogviszonya volt – mondta lapnak Lőrincz Leó, a Foglalkoztatási Hivatal főosztályvezetője. Ezek alapján az a munkanélküli, aki az előző négy évben végig vállalkozó volt, legfeljebb 73 napig jogosult a járadékra.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek