kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Már megvan a GE-központ első 200 munkavállalója

A Váci úton lévő, környezetbarát épületben helyet kapott, csúcstechnológiát képviselő új központ a GE üzletágai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat Európában és a kontinensen kívül is.

images

Orbán Viktor miniszterelnök a megnyitón elmondta: azzal, hogy a GE-n belül Magyarország nyerte el a központ megépítésének lehetőségét, 1300 új munkahely jön létre a következő néhány évben.

Joerg Bauer, GE Magyarország elnöke kiemelte: a vállalat magyarországi beruházásai is bizonyítják, hogy a növekedésben partnerek a GE és Magyarország. Hozzátette, hogy a központ első 200 munkavállalóját már felvették.

Ferdinando Beccalli-Falco, a GE európai elnök-vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a GE-nek 25 éves története van Magyarországon, ahol 12 500 munkavállalót foglalkoztat.

A GE magyarországi jelenlétére építve a központ idővel integrált szolgáltatásokat nyújtó szakértői csoportokat hoz létre, és ezzel kapacitások és erőforrások felszabadítását teszi lehetővé a GE üzletágai számára. Az így megtakarított költségek növekedésre fordíthatók abban a 160 országban, ahol a GE működik.

A GE 1989 vége óta van jelen Magyarországon, amikor többségi tulajdonrészt szerzett a Tungsram izzógyártóban. Az országban 12 gyárat működtet, valamint 3 regionális üzleti központja és 3 kutatás-fejlesztési részlege is működik itt. Banki üzletágával együtt közel 13 000 munkatársat foglalkoztat Magyarországon, így a legnagyobb amerikai munkáltató és befektető, valamint a harmadik legnagyobb exportőr az országban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk