kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Már nem divat a vállalati locsolkodás

A kisebb kollektívákban még tartják, a nagyobb vállalatoknál azonban a hagyományos munkahelyi locsolkodás már nem igazán divat. Ehelyett a cégek inkább különleges rendezvényekkel szórakoztatják a dolgozókat húsvét alkalmából: van, ahol nyuszisimogatást rendeznek a gyerekeknek, máshol kiállítással várják a tavaszünnepet.

images

A legtöbb cég nem szervez központi eseményt vagy locsolóbált húsvétra. „A Dunaferrnél nincs összevont ünneplés. A kolléganők meglocsolása csak a szűkebb környezetre jellemző, ám úgy tudom, hogy a leányvállalatainknál, munkahelyi kollektíváknál még él ez a szép hagyomány” – mondta a FigyelőNetnek Várkonyi Zsolt, a Dunaferr Zrt. PR-menedzsmentjének vezetője. Hozzátette, hogy az üzemi újságban megjelenik minden évben egy köszöntő húsvét alkalmából, jelenleg is az ünnep ihlette a címlapot.

A Magyar Postánál hasonlóképpen járnak el: ünnepséget nem rendeznek, ám a postahivatalok, osztályok dolgozói meglocsolják a kolléganőket. „A lakosság ünnepléséhez a posta minden évben egy új bélyeg kiadásával járul hozzᔠ– mondta Tomecskó Tamás sajtószóvivő, aki szerint az emberek újra megtalálták a szépségét a húsvéti képeslapküldésnek. „Annyi üdvözlőlapot ugyan nem küldenek, mint 10-15 évvel ezelőtt, ám mégis növekedés figyelhető meg. Örülünk, hogy az SMS-ek és az e-mailek korában még mindig van helye a levelezőlapnak, amelyet az ember a kezébe foghat, eltehet emlékbe” – fűzte hozzá.

Programok a vállalati üdülőben

„A Magyar Telekom a húsvétról – más felekezeti-vallási jellegű ünnepekhez hasonlóan – nem emlékezik meg hivatalosan és szervezett formában. Az alkalmazottak csak mint családi ünnepet egyénileg, baráti alapon, egymás közt tartják, például locsolással vagy csokinyúl, -tojás ajándékozásával. Az ilyesmi magánjellegű, nem a munkavégzés és a munkaidő terhére történik, így nem tudunk róla beszámolni” – tájékoztatta lapunkat a kommunikációs igazgatóság. A szabadnapok, a hosszú hétvége idejére viszont a vállalati üdülőik húsvéti programokat szerveznek a szabadidejüket ott töltő munkatársak és családjuk részére.

Alternatív húsvétolás

Egészen más oldalról közelítik meg a húsvétot Győrben, az Audi Hungaria Motor Kft.-nél, ők a gyerekek örömét keresik. A vállalat 5800 főt – zömében fiatalokat – foglalkoztat, így sokuknak van kicsi gyereke. Ezért minden évben kétszer róluk szólnak a vállalati ünnepek, Mikuláskor és húsvétkor is játszóházzal, zenés műsorral várják őket az Audi Hungaria Fórum elnevezésű közösségi házba. A 300 fő befogadására alkalmas épület mellett az immár hagyományossá vált nyuszi- és báránysimogató várja a kicsiket, de a légvárban és a kreatív-foglalkozásokon is kiélhetik magukat a nebulók.

„A húsvét szombatján tartott családi napon a locsolkodásra már nem nagyon szokott idő jutni, a gyerekek eltelnek a változatos programokkal” – mesélte Czechmeister Mónika, az Audi sajtóreferense.

Korábban „a nagy hímes tojás” akcióval készült a húsvétra az Ericsson Magyarország, de tartottak már kiállítást is a cég galériájában az ünnep tiszteletére. Pogonyi Ildikó a vállalat kommunikációs tanácsadója elmondta lapunknak, hogy a galériában mutatkozott be Bércziné Szendrő Csilla tojásíró népi iparművész egy tavaszi tárlaton. „A nagy hímes tojás akció pedig arról szólt, hogy versenyre hívtuk a dolgozókat: mutassák meg, ki tudja a legszebb díszes tojást megalkotni. Így láthattunk barkával és gyönggyel ékesített tojásokat, a környezetvédelemmel foglalkozó kolléganőnk pedig egy egész kis tárlatot hozott össze tojásformájú montázs-képeivel” – mondta a galériát is gondozó tanácsadó. A locsolkodás nem igazán divat, de azért minden évben vannak olyan férfiak, akik tesznek arról, hogy a lányok el ne hervadjanak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk